Gazdaság
A GVH 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com üzemeltetőjére
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat, agresszív, pszichés nyomásgyakorlás.
2020.04.28 17:32MTIA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását - közölte a versenyhivatal kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a GVH a versenyfelügyeleti bírság megállapításánál figyelembe vette a vállalkozás jogsértéssel érintett, magyar foglalások utáni jutalékbevételét.
A versenyhivatal döntését azzal indokolta, hogy a Booking.com B.V. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben azzal, hogy többek között megtévesztően hirdette egyes szálláshelyeit ingyenes lemondási lehetőséggel, valamint agresszív, pszichés nyomással késztett mihamarabbi foglalásra.
A közlemény szerint a GVH 2018-ban indította el a céggel szemben versenyfelügyeleti eljárását. A vizsgálatban a hivatal jogsértőnek találta azt a kereskedelmi gyakorlatot, amelyben a szolgáltatást hirdető televíziós és internetes reklámokban a vállalkozás különösen hangsúlyozta a szálláshelyek "ingyenes lemondhatóságát". Ugyanakkor a GVH megállapította, hogy ezt a lehetőséget a fogyasztók valójában számos szálláshely esetében csak időben korlátozottan vehették igénybe, továbbá magasabb árat is fizettek, mint ugyanazért a szállásért "ingyenes lemondás" nélkül. Mindez azt jelenti, hogy a vállalkozás az ingyenesség árát beépítette az érintett szállás díjába.
Jogsértőnek találta a GVH azt is, hogy a Booking honlapján és mobilalkalmazásában elérhető szálláshely-ajánlatokkal összefüggésben a szálláskeresési és -foglalási folyamat minden lépésénél figyelemfelhívó tájékoztatásokat tett közzé. A fogyasztók sürgetésénél példaként említették: a "Még 32-en nézik", a "Nagyon keresett!, illetve "Az elmúlt 24 órában 17-szer foglaltak itt" feliratokat. Mindez pedig azért jelent problémát, mert a GVH szerint ez a gyakorlat pszichés nyomásgyakorlásra alkalmas, és megzavarja a fogyasztó döntéshozatali folyamatát. Hozzátették, a hasonló üzenetek tudat alatt is olyan érzelmeket, félelmet váltanak ki a fogyasztókból, hogy ha nem foglalják le mielőbb a szálláshelyet, lemaradhatnak róla.
Mindkét esetben a GVH megtiltotta ezeknek a jogsértő kereskedelmi gyakorlatoknak a folytatását.
Ezen felül a versenyhivatal azt is jogsértőnek találta, hogy a vállalkozás nem az elvárható szakmai gondossággal járt el a magyarországi szállásadók ajánlatainak megjelenítésekor a Széchenyi Pihenőkártya kiemelt fizetési eszközként való feltüntetésekor. A fogyasztók ugyanis nem valamennyi, a SZÉP Kártyát elfogadó szálláshely esetében észlelhették azonos módon és helyen ennek a fizetési módnak az elérhetőségét, ami szintén torzíthatta döntésüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06