Koronavírus-járvány
AM-államtitkár: az idén is biztosított a magyar emberek élelmiszerellátása
A zöldség- és húsbeszállítók vannak a legnagyobb bajban.
2020.04.08 05:30MTIA magyar mezőgazdasági termelés 2020-ban is megfelelő módon tudja biztosítani az emberek élelmiszerellátását - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden, az M1 aktuális csatorna műsorában.
Feldman Zsolt jelezte: ugyanakkor a mezőgazdaságon belül több szektort is közvetlenül érint a koronavírus-járvány negatív hatása. Példaként azokat a zöldség- és húsbeszállítókat említette, akik a turizmus és a vendéglátás területén építették ki kapcsolataikat, mivel ezeknek a cégeknek a piacai bezáródtak, így most ők vannak a legnagyobb bajban.
Kiemelte, hogy a magyar kormány elkötelezett az agrárium támogatásában, ezt támasztja alá, hogy az uniós támogatások mellett évente még 100 milliárd forintot költenek a termelők támogatására.
Ezért fontos magyar sikernek tekinthető, hogy az Európai Unió lehetőséget adott az átmeneti nemzeti támogatások továbbvitelére, így több mint 7000 juhtartó, több mint 6500 húsmarhatartó gazdaság és több mint 1000 dohánytermelő számára továbbra is tudnak a nemzeti költségvetésből finanszírozott agrártámogatásokat biztosítani - emelte ki az államtitkár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:13 Óriási fáraószobrok kerültek elő Egyiptomban
- 20:09 Szexkereskedelemmel vádolják Trump egykori miniszterjelöltjét
- 18:07 Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt
- 16:59 Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették
- 14:02 Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
- 12:47 Három kisgyereket és egy tanárt öltek meg egy amerikai iskolában
- 10:59 Lengyel elnöki vétó az emberi jogi ítéletek ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


