Világgazdaság
Koronavírus - Több mint 100 milliárd dollárt veszíthetnek az autógyártók
Szakértői becslés szerint több mint százmilliárd dollár bevételkiesést szenvedhetnek el az autógyártók, ha nem tudják újraindítani a termelést április végéig az új koronavírus által okozott járvány miatt Európában és Észak-Amerikában leállított gyáraikban.
2020.04.07 00:30MTIIan Henry, az AutoAnalysis nevű, szakági elemzéseket és előrejelzéseket készítő brit kutató központ tulajdonosa a Financial Times című londoni üzleti napilapnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy számításaik szerint az európai gyártók 2,6 millió autó kiesése miatt 66 milliárd dollárt veszíthetnek, az észak-amerikaiak pedig 2 millió autót, azaz 52 milliárd dollárt bukhatnak el április végéig.
Ez a becslés a 2020-ra vonatkozó, eddigi gyártási előrejelzéseken alapul, beleértve az új modellek kibocsátását és a kereslet várható alakulását.
Minden nagy európai és észak-amerikai autógyártó felfüggesztette a termelést március folyamán a munkavállalók egészségének védelme, illetve a kereslet zuhanása miatt. Egy sor vállalat pedig el is halasztotta el a termelés újraindítását, amelyet korábban március végére, április elejére tervezett. A japán Nissan, az amerikai gyártók közül pedig a Ford és a General Motors csak annyit közölt, hogy meghatározatlan időre zárva maradnak üzemei.
A termelés szüneteltetése Európában minden egyes héten további 8 milliárd dolláros, Észak-Amerikában pedig 7,5 milliárd dolláros kiesést jelent az autógyártók bevételeiben. Ian Henry megítélése szerint május előtt nem várható a helyzet normalizálódása, és az is a legkorábbi időpont.
Nyugat-Európában márciusban durván kétharmaddal csökkent az új autók értékesítése, az Egyesült Államokban pedig tízéves mélypontra zuhant. Az április pedig ennél is súlyosabb veszteségeket hoz majd a fogyasztók mozgásszabadságának korlátozása, illetve az autószalonok kényszerű bezárása miatt.
Jóllehet a szigorú korlátozások feloldása után megugorhat az új autók forgalmazása, az elhalasztott vásárlásoknak valószínűleg csak egy részét realizálják a fogyasztók, mivel a járvány után várható kedvezőtlen gazdasági és a munkanélküliségi helyzet tompítani fogja a keresletet.
Kínában a legsúlyosabb pillanatban gyakorlatilag senki nem vett új személyautót, és a rendelkezésre álló legújabb adatok is azt mutatják, hogy a koronavírus-járvány előtti szinthez képest 40 százalékkal alacsonyabb az új autók forgalmazása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:08 Mohács 500 - Magyar Péter: a magyar történelem a talpra állások története
- 16:05 Gyerekek szívét áldozták fel az isteneknek - hátborzongató tömegsírt tártak fel Peruban
- 14:04 Elvitt egy parkoló kisrepülőt Kalocsáról, Gripeneket riasztottak miatta
- 12:17 Hatodszor is világbajnok Kiss Péter Pál - újra szólt érte a Himnusz
- 10:57 Feljelentést tett a minisztérium az M6-os autópálya ügyében - több mint 100 milliárd forint lehet a tét
- 8:56 Megszüntetik a Kásler Miklós idején létrehozott onkológiai alapítványt
- 6:43 Ivánka Laurát 15 évesen a világ egyik legrangosabb vízügyi versenyén díjazták
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


