Gazdaság
Koronavírus/Húsvét - Csökkent a bárány felvásárlási ára az olasz piacon
A kereskedők szállítási, feldolgozási, értékesítési problémákra hivatkoznak.
2020.03.27 12:04MTITöbb mint fél euróval csökkent a húsvéti bárány kilójának felvásárlási ára az olasz piacon a járvány kitörését követően, a kereskedők szállítási, feldolgozási, értékesítési problémákra hivatkoznak - közölte a Juh Terméktanács elnökhelyettese az MTI-vel.
Bátor Árpád ismertette, hogy januárban és februárban még kedvező húsvéti árakkal számoltak a termelők, és azzal, hogy a pánikvásárlások miatt nő a mennyiség és az ár is, de a mostani árak 150-200 forinttal alacsonyabbak, mind az év elején, és 0,4-0,5 euróval alacsonyabbak a tavaly húsvétinál - tették hozzá.
Tavaly 440 ezer bárányt exportált Magyarország az olasz piacra, mintegy 10 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban - mondta az elnökhelyettes, aki idén is a mennyiség csökkenésére számít. A kereslet a nagyobb, 24 kilogramm feletti pecsenyebárányok iránt van, azonban a hazai bárányok súlya ettől jelenleg még elmarad, ez is rontja a magyar termelők pozícióját.
Az elnökhelyettes szerint egyelőre nehéz tisztán látni, hogy Olaszországban a koronavírus-járvány miatti korlátozások milyen mértékben nehezítik az áru beszállítását, feldolgozását, értékesítését. Tíz nap maradt a húsvéti szállításig, a termelők remélik, hogy a megfelelő súlyt elérő bárányokat, különösen a kos bárányokat sikerül értékesíteniük és legalább a tavalyi húsvéti árakat elérik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:13 Óriási fáraószobrok kerültek elő Egyiptomban
- 20:09 Szexkereskedelemmel vádolják Trump egykori miniszterjelöltjét
- 18:07 Feljelentést tett Kapitány István az előző kormány szálláshelyfejlesztési programja miatt
- 16:59 Volánbusz-ügy: Szivek Norbert letartóztatását meghosszabbították, Jellinek Dánielét megszüntették
- 14:02 Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság
- 12:47 Három kisgyereket és egy tanárt öltek meg egy amerikai iskolában
- 10:59 Lengyel elnöki vétó az emberi jogi ítéletek ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


