Járvány
Koronavírus - A kecskeméti Mercedes-gyár meghosszabbította a leállást
A gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat.
2020.03.27 07:56MTIA kecskeméti Mercedes-Benz gyár április 21-éig meghosszabbította a munkavégzés szüneteltetését a koronavírus-járvány miatt - közölte a cég az MTI-vel csütörtökön.
Emlékeztettek: a Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler március 17-én döntött úgy, hogy két hétre megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Ez a döntés a kecskeméti Mercedes-Benz gyárat is érintette, ahol március 20-án függesztették fel a működést.
Az elengedhetetlenül szükséges területek működését továbbra is biztosítják, ezeken a részlegeken a munkatársak létszámát minimálisra csökkentették, megfelelő védelmükről továbbra is gondoskodnak.
Tájékoztatásuk szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. célja továbbra is az, hogy munkavállalói munkahelyét és bérét hosszú távon biztosítani tudja. A vállalat jelenleg a szakszervezetekkel egyeztet a leginkább megnyugtató megoldás közös kialakítása érdekében.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják - e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018-ast.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06