Reagált a Pékszövetség
Ismét a kenyér drágul legutoljára
Az évek óta tartó és egyre szorítóbb piaci környezetben az áremelkedési hullám az ellátásban meghatározó szerepet betöltő hazai sütőipari vállalatokat is elérte, amely hatással van a legalapvetőbb élelmiszer, a kenyér előállítására is. A Magyar Pékszövetség mindent megtesz, hogy az ágazat profitot termeljen, illetve a veszteségeit minimalizálja.
2020.01.15 09:55ma.huA sütőipari termékek előállításhoz szakemberekre van szükség. A munkabérek emelkedése minden év elején a kötelező minimálbér emelkedés hatására megnöveli az előállítási költséget. Ám a minimálbér és a garantált bérminimum kötelező emelése nemcsak folyamatos költségnövekedést eredményez a cégeknél, hanem erőteljes bérfelhajtó hatása a teljes munkaerő állományra kiterjed. „Ennek oka egyrészt a munkaerő megtartáson túl a többi ágazat elszívó hatása, másrészt a fizikai dolgozók hiányát más szektorból csak erőteljes emeléssel lehet pótolni” – mondta a Magyar Pékszövetség elnöke, Septe József.
Idén januárban a malmok – mint a legjelentősebb alapanyagbeszállítók – jelezték a liszt árának emelkedését. A fogyasztók mindennapi ellátásban jelentős szerepet betöltő sütőipari vállalkozásoknál ez egy újabb költségnövelő tényezőt jelent. A bérek és az alapanyagárak mellett az energia-, az üzemanyag- és logisztikai költségek emelkedése is gondot okoz a vállalkozásoknál. Az energiaköltségek is jelentősen megemelkedtek 2019 azonos időszakához képest, a gáz 25-30%-kal, a villamos energia 50 százalékkal nőtt. „Az elhúzódó forintgyengülés kellemetlen mellékhatása, hogy magasabb lett az importtermékek átvételi ára, így drágábbak lettek a sütőipari alapanyagok is” – részletezte Septe József.
A szervezet elnöke szerint ez a negatív összhatás komolyan sújtja a sütőipart és jövedelmezőségét. A Magyar Pékszövetség és a Nemzeti Agrárkamara megrendelésére az Agrárgazdasági Kutató Intézet által elvégzett 2018-as és 2019-es tanulmány is egyértelműen kimondta, hogy a sütőipari termékek jövedelmezősége évek óta rendkívül alacsony: a legalapvetőbb termékköröket veszteséggel, a legtöbbet pedig minimális, de mindenképpen csökkenő árréssel gyártják a hazai sütőipari vállalkozások.
Septe József szerint az emelkedő költségek hatása termékenként és pékségenként eltérő, a vállalkozások piaci erejükhöz mérten tudják érvényesíteni a fogyasztói árakban a megnövekedett költségeiket. A termékek magas ÁFA tartalma is negatívan hat a fogyasztói árakra.
„A Magyar Pékszövetség elnökeként azt mondhatom, hogy olyan mértékben és meredeken emelkednek a hazai sütőipari cégek költségei, hogy az élelmiszeriparban legutolsóként, de kénytelenek lesznek árat emelni a saját túlélésük érdekében. Hosszú távú és fenntartható megoldást pedig csak az automatizálás erősítésével érhetnek el, ehhez azonban jövedelmezőség kell. A jelenlegi helyzetben esélye sincs a pékségeinknek a fejlesztésekre! Összességében, kétszámjegyű áremelésre lenne szüksége a sütőiparnak ahhoz, hogy végre ne a veszteséges vagy minimális profitot hozó iparágak közé tartozzon” – tette hozzá a szervezet vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


