Világgazdaság
A kőolaj ára közel 3 százalékkal emelkedett
Mintegy három százalékkal drágult a kőolaj a péntek reggeli kereskedésben a feszültté vált közel-keleti helyzet miatt, amely veszélybe sodorhatja a biztonságos kőolajexportot a térségből.
2020.01.03 10:30MTIRöviddel kilenc óra előtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 2,13 dollár (3,06 százalék) emelkedéssel, 68,28 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára 1,78 dollárral (2,91 százalékkal) 62,96 dollárra ugrott.
Elemzők szerint tovább növelheti a feszültséget Irán és az Egyesült Államok között, hogy az amerikai elnök rendeletére légicsapásokat mértek péntek hajnalban Bagdadra, Iránhoz köthető célpontok ellen. A támadásban meghalt az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője.
Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetője máris kemény válaszlépést ígért, az iráni külügyminiszter pedig arra figyelmeztetett, hogy az amerikai légitámadás erősíteni fogja az Egyesült Államokkal és Izraellel szembeni ellenállást a térségben és világszerte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


