Duna House
Debrecen a legdrágább vidéki egyetemi város
Egy-másfél szobás garzonok a fővárosban 20-25 millió forint közötti áron érhetőek el.
2019.09.01 07:30MTIDebrecen a legdrágább vidéki egyetemi város, az egy-másfél szobás garzonok átlagos négyzetméter ára 400-450 ezer forint közötti volt az elmúlt negyedévben, az átlagár 29 millió forintot ért el, miközben a nagyobb egyetemi városokban ugyanekkora lakásokat már 12-15 millióért is lehet vásárolni a Duna House adatai szerint.
A társaság közölte azt is, hogy az egy-másfél szobás garzonok a fővárosban 20-25 millió forint közötti áron érhetőek el.
A tanévkezdés előtt elemzésükben kifejtették, több tényező befolyásolhatja, hogy ingatlant vásárolni vagy bérelni éri meg jobban. Például az is, hogy az egyetem elvégzése után is az adott városban marad-e a fiatal, hiszen hosszútávon jobban megéri saját tulajdonú ingatlanba belevágni, a kezdeti magasabb költségek ellenére is.
A közlemény idézi Benedikt Károly elemzési vezetőt, aki elmondta, vidéken sokkal kisebb a különbség a havi bérleti díj és az átlagos négyzetméterár között, mint a fővárosban, így sokkal kifizetődőbb lehet az ingatlan megvásárlása, amennyiben hosszútávra tervez a fiatal.
Vidéken legmagasabb árakkal a Debrecenben tanulók találkozhatnak, ennél valamelyest mérsékeltebb árakkal lehet kalkulálni Győrben, Kecskeméten, Szombathelyen és Veszprémben, ahol 310-385 ezer forintos átlagos négyzetméterárra lehet vásárláskor számítani. Ezekben a városokban bérléskor 90-130 ezer forint közötti havidíjjal érdemes számolni. A nagyobb hazai egyetemvárosok közül Miskolcon a legkedvezőbbek a lakásvásárlási feltételek, ahol már 200 ezer forintos négyzetméterár körül is lakáshoz lehet jutni, ennek ellenére az albérlet alig olcsóbb, mint a drágább Nyíregyházán vagy Szegeden - közölték.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06