Fejlesztés
Bővíti stratégiai együttműködését Debrecen és a Wizz Air légitársaság
Két új utasbeszállító kaput is kialakítottak.
2019.06.18 09:30MTIBővíti stratégiai együttműködését Debrecen város és a Wizz Air légitársaság; egyebek mellett új futópályát építenek és bővítik a reptér kapacitását is a növekvő forgalom kiszolgálása érdekében - jelentette be a város és a cég vezetője hétfőn a helyi városházán.
Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester emlékezetett rá, hogy 2012-ben indult el az első Debrecen-London menetrend szerinti Wizz-járat, azóta már két bázisgép is üzemel a debreceni nemzetközi repülőtéren.
Az idei, várhatóan 600 ezres utasszám kiszolgálása érdekében jelentősen bővítették a kapacitást az utasbiztonsági zónában, az áteresztőképesség növelése érdekében két új biztonsági kapu próbaüzeme kezdődött meg, két új utasbeszállító kaput is kialakítottak, növelik a parkolókapacitást, a büfé és a shop területét, illetve bővítik a transzferszolgáltatást - sorolta a polgármester.
Korábbi közlés szerint Debrecenből 2018-ban 353 ezer utas vette igénybe a Wizz Air szolgáltatásait.
Papp László bejelentette: a jelenlegi futópálya melletti használaton kívüli betoncsíkot elbontják, és a helyén egy teljesen új, 45 méter széles futópályát építenek korszerű, ILS 3 műszeres leszállító rendszerrel.
A Wizz Air vezérigazgatója hozzátette: az új futópálya megépítése a járatszámok, az úti célok számának növelése mellett lehetővé teszi az együttműködés bővítését más területeken is.
Váradi József példaként a repülőkarbantartás Debrecenbe helyezését, illetve a debreceni bázisú pilóta- és repülőgépmérnök-képzés beindítását említette.
Bejelentette azt is: a Wizz Air november 19-én Debrecenből is indít szurkolói járatot a magyar labdarúgó válogatott walesi mérkőzésére.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06