Éelmiszerbiztonság
Nébih: május 31-ig kell elkészíteni a 2019. évi élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallást
A május végéig benyújtott bevallások alapján megállapított összeget két egyenlő részletben, július 31-ig, valamint 2020. január 31-ig kell megfizetniük az érintetteknek.
2019.05.28 04:31MTIIdén is május 31-ig készíthetik el az élelmiszerlánc szereplői, többek között az állatzrnyésztéssel és növénytermesztéssel foglalkozók, élelmiszer előállítók és forgalmazók, valamint a közétkeztetők az élelmiszerlánc-felügyeleti díjbevallásukat, az ehhez szükséges elektronikus felület a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapjának Ügyfélprofil menüpontjában érhető el - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
A május végéig benyújtott bevallások alapján megállapított összeget két egyenlő részletben, július 31-ig, valamint 2020. január 31-ig kell megfizetniük az érintetteknek.
Kérdés esetén a hatóság ügyfélszolgálata a 06-1-336-9024-es telefonszámon, valamint a felugyeletidij@nebih.gov.hu e-mail címen elérhető.
Felidézték, az élelmiszerlánc-felügyelet alá tartozó tevékenységet végző személyeknek és vállalkozásoknak 2012 óta kell élelmiszerlánc-felügyeleti díjat fizetniük. A Nébih a korábbi évek tapasztalatai alapján 2019-ben is nagyjából 70 ezer bevallásra számít, mintegy 13 milliárd forint összértékben. A Nébih az összeg 10 százalékát kötelezően fejlesztésekre fordítja, amelyből az elmúlt években például korszerű vizsgálati eszközöket szerzett be a hivatal. A fennmaradó összeg 60 százaléka a megyei kormányhivatalok bevétele a területi igazgatás működtetése érdekében, 40 százaléka pedig a hivatal működését, ellenőrzési feladatait támogatja.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:10 Imázsia Kínai Filmhét május 24-től az Urániában
- 22:44 Orosz elnöki tanácsadó lett Alekszej Gyumin és Nyikolaj Patrusev
- 21:44 Nyolcvanöt millió forintért kelt el Kondor Béla negyven éve nem látott képe
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06