Környezetvédelem
AM: a mindennapokban kell kezdeni a környezettudatosságot
Ez a túlfogyasztás mérséklésének leggyorsabb útja.
2019.04.26 12:28ma.huA környezettudatosságot elsőként a mindennapi szokásokban kell érvényre juttatni, mert a túlfogyasztás mérséklésének ez a leggyorsabb útja - mondta az Agrárminisztérium (AM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Föld napja alkalmából pénteken Budapesten, a Herman Ottó Intézetben tartott rendezvény megnyitóján.
László Tibor Zoltán mértékletességet és körültekintést javasolt a fogyasztásban, többek között a csomagolás hasznosítása vagy termékválasztás esetén. Az áruk szállítása éppúgy terheli a környezetet, mint a hulladékok helytelen elhelyezése, a Föld jövője ezért jelentős mértékben függ az egyéni felelősségvállalástól - hangsúlyozta.
A helyettes államtitkár szerint a Föld napjának gondolata nem véletlenül merült föl a hatvanas évek végén, hiszen az emberiség ekkor kezdett többet fogyasztani, mint amit a bolygó biztosítani tud. Magyarországon a 3,7 hektár a fejenkénti ökológiai lábnyom, de a fejenkénti szükségletek másutt is jóval meghaladják azt a mértéket, amit az egy emberre jutó 1,8 hektár szárazföldi terület biztosítani tud - hangsúlyozta László Tibor Zoltán.
Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója hangsúlyozta, hogy a környezet érdekében nem elég csupán a Föld napján elköteleződni a természetvédelem mellett. A klímaváltozás hatása már most is felfedezhető az aszályos időjárásokban, az ökológiai sokféleség hanyatlása pedig fokozatosan, a fogyasztás megugrásával párhuzamosan válik egyre látványosabbá - tette hozzá. Kiemelte a környezeti nevelés jelentőségét is, mivel - mint mondta - a mai kihívások következményeivel a most felnövő nemzedékek szembesülnek majd igazán, így azok megoldása is rájuk vár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


