Románia
Első alkalommal volt magyar stand a GastroPan pék- és sütőipari kiállításon
Közel 21 ezren látogatták meg a hét végén Aradon tartott 11. GastroPan pék- és sütőipari, valamint gasztronómiai szakmai kiállítást, amelyen Magyarország nemzeti standdal vett részt.
2019.04.01 22:30ma.huVáradi János, a kiállítás szakmai hátterét biztosító PanGastRo Egyesület elnöke az MTI-nek elmondta: a Közép-Európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. jóvoltából első alkalommal volt a vásáron magyar nemzeti stand.
A kiállításon 22 ország 133 kiállítója mutatta be a szakma számára készített felszereléseit, alapanyagait, szakmai megoldásait. A látogatók 92 százaléka a sütőiparban, cukrászatban, fagylalt-, kávé- és csokoládéiparban, a közétkeztetésben és a vendéglátóiparban érdekelt vállalkozó vagy szakember volt.
A kiállítás alkalmával díjazták a legjobb pék- és cukrásztermékeket, megválasztották az év tortáját, illetve az év kézműves és ipari kenyerét is. Idén egy nemzetközi díjat is átadtak a leginnovatívabb kenyér elkészítéséért, a díjat a magyarországi Pedró Pékség pékje, Takó Zoltán nyerte, "Szerencsetarsoly" nevű kézműves kenyerével.
Váradi János szerint a világban a szakmai kiállítások elsősorban a brandépítést szolgálják, a romániai kiállításokon azonban még az eladás a domináns. A résztvevő cégeknek az eladott áruból bőven visszajönnek a részvétel költségei.
Kivételes lehetőségnek nevezte a magyarországi cégek számára, hogy nyelvi korlátok nélkül juthatnak hozzá olyan szolgáltatásokhoz, amelyek a romániai piaci megjelenést segítik elő.
Váradi János, aki korábban a magyar pékszövetség igazgatója volt, 2001-ben költözött Magyarországról Székelyudvarhelyre, ahol azóta adja ki a romániai pék és cukrász szakma egyetlen szakmai folyóiratát, amelyet a Moldovai Köztársaságban is terjesztenek. E kiadvány hirdetői kérték fel a szakmai kiállítás megszervezésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06