Gázár- és távhőtámogatás 2009-ben
December 31-éig kell postázni a jövő évi gázár és távhőtámogatás igényléseket
2008. december 31-éig kell postára adni a jövő évi gázár- illetve távhőtámogatás igényléseket, hogy a 2009-es támogatás első összege már a januári számlában megjelenjen. A 2009-es gázár- és távhőtámogatás folyósításához valamennyi támogatott fogyasztónak új igénylést kell benyújtani.
2008.12.27 10:35ma.huA Robin Hood adó bevezetésével január 1-jétől nem változik sem a támogatásra jogosultak köre, sem a támogatás mértéke, így várhatóan jövőre is a háztartások 60 százaléka részesül majd támogatásban. A támogatási jogosultságok – csakúgy mint tavaly – idén is az év végéig érvényesek.
A 2009. évre így azoknak is új igénylést kell benyújtani, akik 2008-ban kaptak gázár-illetve távhőtámogatást. Már a januári számlában megjelenik a támogatás azoknak, akik 2008 december 31-ig postára adják az igénylést. Visszamenőleg azok is megkapják a januári kompenzációt, akik 2009. január 31-éig adják fel az igénylésüket, ez után azonban csak a benyújtást követő hónaptól jár a támogatás. A 2009. évi igénylőlapot a Magyar Államkincstár decemberben postán jutatta el azoknak, akik idén is részesültek a támogatásban.
Akik 2008-ban nem kértek támogatást, az igénylőlapot a Kincstár ügyfélszolgálati irodáiban szerezhetik be, vagy a Magyar Államkincstár, illetve a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapjáról tölthetik le elektronikus formában. A kormány 2007-ben azért vezette be a szociális alapú támogatási rendszert, hogy az adófizetők pénzéből azok kapjanak a fűtésszámla kifizetéséhez segítséget, akik arra valóban rászorulnak.
A szociális alapon járó gáz- és távhőtámogatással – valamint a szociális támogatásban nem részesülő fogyasztóknak 2008. október 1-jétől alanyi jogon járó távhődíj-juttatással – közel 2,2 millió háztartás kap segítséget a fűtésszámlák kifizetéséhez. A 2008 októbere óta érvényes támogatási rendszer jogosultsági feltételei és a támogatás összege 2009. január 1-jével nem változik.
Kapcsolódó írások:
- Várhatóan nem lesz gázáremelés januártól
- Januárban 3,5 százalékos áram-, és nem tudni mekkora gázáremelés várható
- A kormánynak "erős kétségei" vannak a január 1-jei gázáremelés szükségességét illetően
- Jövő hétre elkészülhet az előterjesztés a januári gázáremelésről
- Az 500 dolláros orosz földgázár még nem tükröződik a magyar árakban
- 6,55 százalékkal emelkednek októbertől a lakossági gázárak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


