Gazdaság
Nincs megállapodás, folytatódik a sztrájk a győri Audiban
A keddi tárgyalási sorozat késő estig tartott.
2019.01.30 08:52ma.huSzerdán is folytatódik a január 31-e reggel hat óráig, az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett egy hetes sztrájk a győri gyárban, mert a keddi tárgyalások sem vezettek megállapodáshoz - közölte közösségi oldalán az érdekképviselet.
A tájékoztatás szerint a keddi tárgyalási sorozat késő estig tartott, ahol az Audi új ajánlatot tett.
A vállalat 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emelné a dolgozók bérét, a cafeteria összege pedig 300 ezer forintról 400 ezer forintra nőne.
Az érdekképviselet azt írja, hogy "fontos döntés előtt állunk, hiszen fel kell térképeznünk a további lehetőségeket, valamint az ezután következő lépéseinket".
Az AHFSZ január 24-e reggel hat és január 31-e reggel hat óra közötti időre hirdetett egyhetes sztrájkot, mert az Audi Hungaria Zrt. és a szakszervezet nem tudott megállapodni az idei évi bérekről a tavaly szeptember óta tartó tárgyalások során.
A sztrájk ideje alatt teljesen leállt a termelés Győrben, a termeléskiesés miatt hétfőn leállították a gyártást az Audi központi üzemében, a bajorországi Ingolstadtban, mert hiányoznak a Győrben készített motorok.
Az Audi másik németországi üzemében, a neckarsulmi gyárban szerdáig van megfelelő számú motor a járművek összeszereléséhez. A hét második felétől ott is vizsgálni kell majd a gyártás folytatásának feltételeit.
Tavaly összesen 1 954 301 darab motor készült Győrben, 10 864-gyel kevesebb, mint 2017-ben, s összesen 100 ezer jármű gördült le a gyártósorról, 5 491 darabbal kevesebb, mint az előző évben.
A győri székhelyű Audi az Audi- és Volkswagen konszern központi motorszállítója. A vállalatnál tavaly mintegy hatezer ember naponta több mint 8 800 motort gyártott a Volkswagen konszern 31 járműgyártó telephelye számára.
Győrben gyártják az Audi A3 Limousine és Cabriolet, az Audi Q3, valamint az Audi TT Coupé és TT Roadster modelleket. 2006 óta az Audi Hungaria számos alumínium karosszériaelemet szállít különböző Volkswagen konszernmárkák számára. Jelenleg mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.
Az AHFSZ-nek mintegy 9300 tagja van.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06