Üzlet
Kínaiak támasztják fel a legendás magyar márkát
Az Alexandra könyves lánc romjain építik újra a brandet, már egy másik Skálát is üzemeltetnek a Bajcsy-Zsilinszky út elején.
2018.11.24 15:10ma.hu
Valaha Demján Sándor, idén elhunyt milliárdos vitte sikerre a rendszerváltás előtti Magyarország egyik legnépszerűbb márkáját és üzletláncát, a Skálát. Aztán a rendszerváltás után szépen eljelentéktelenedett a csúcsán 40 üzlettel működő lánc. Az Index cikke szerint most feltámadni látszik a lánc, miután a napokban a bulinegyed kapujában, az egykori Alexandra könyvesbolt helyén új, főként kínai árucikkekben utazó Skála áruház nyitott.
A Napi.hu szerint ezúttal kínai üzleti körök próbálnak szerencsét, ahogy arra már több kísérletet tettek az üzletlánccal 1998 óta, amikor először megjelent a márka környékén. A mostani jogtulajdonosok, Cao He Ping és felesége Nie Wen egy régi Magyar Nemzet cikk szerint összesen 18 régi Skálát szereztek meg a Magyar Jin Wen Kft.-vel, és a kétezres években egész céghálót építettek az ingatlanok hasznosítása köré - írja az Index, amely szerint a márkanév-használati jogot tovább engedték másoknak.
Így jött a képbe Zeng Ying és Chen Xiaobin, akik új üzletetet nyitottak Skála néven, miután nem rég megszerezték az egykori Alexandra könyvesboltot, a Károly körút és a Dob utca sarkán található patinás épületet, amelyet először Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa vásárolt meg.
Ezt a boltot a Nyugati Centrum Kft., míg az új, kiskörúti Skálát egy 2018-as alapítású cégük, a Ruha Star Kft. viszi. Ez utóbbinak a friss alapítás miatt még nincs elérhető eredményadata, a Nyugati Centrum azonban látszólag nagy forgalmat bonyolít, 2017-ben 643 millió forintos árbevételt ért el - igaz, hivatalos adózott eredményben ez csak 7 milliót jelentett a tulajdonosoknak - írja a portál.
Zeng Yingnek a cégadatok szerint 4 vállalkozás van a nevén, ebből kettőt idén alapított, míg Chen Xiaobinnak 3 társasága van. Ezek működő, bevétellel rendelkező társaságok, de a lap szerint a telephelyük egy tízemeletes kőbányai panel alja, amely miatt aggályos, hogy mi lesz a sorsa a cégeknek.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06