Elmondta egy volt dolgozó
Ezért ilyen olcsó a hot dog az IKEA éttermeiben
Németországban egy euróba, Magyarországon kevesebb mint a felébe, 150 forintba kerül a hot dog az IKEA-ban.
2018.07.02 11:01ma.huEgy ebédért sem kell mélyen a zsebükbe nyúlniuk a vásárlóknak. Egy grillezett camembert szósszal és hasábburgonyával 790 forintba kerül most az IKEA éttermeiben. A g7 írt cikket ezzel kapcsolatban egy volt alkalmazott beszámolója alapján, aki azt mondta, azért adhatják ilyen olcsón, mert nem keresnek rajta semmit.
Legyen szó bármelyik országról, a svéd bútorgyártó üzleteiben az étel mindig is a legolcsóbb marad. Annyira, hogy a cég nem is keres rajta semmit, azaz beszerzési áron, pontosabban bekerülési költségen kínálja az ételeket.
Az IKEA abból indul ki, hogy a vásárlók szeretnek valamit bekapni a vásárlás előtt. Ha azt tapasztalják, hogy olcsó az étel, akkor tudat alatt összekötik a kedvező árát az áruház egyéb termékeivel is, vagyis a bútorokkal.
Emellett van egy olyan magyarázat is, hogy minél kevesebbet költenek a vásárlók az étteremben, annál több pénzük marad vásárolni az áruházban.
Az üzletfilozófia működik a cég pénzügyi adatai alapján.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


