Üzlet
Durván drágulni fog a kenyér?
Várhatóan már ebben a hónapban drágul a kenyér. A malomipari cégek ugyanis 10 százalékos lisztáremelést terveznek.
2018.02.03 08:45ma.huSem a vásárlók, sem a gabonafeldolgozók nem becsülik alá a kenyér áremelés jelentőségét. Ezért mondják a mezőgazdasággal foglalkozók, hogy valójában „politikai növény” legfontosabb kenyérgabonánk, a búza. A Gabonafeldolgozók Szövetsége szerint csak a világpiacon csökken folyamatosan a búza felvásárlási ára. Magyarországon emelkedik.
„Itthon az aratás óta folyamatosan nő a búzának az ára. Most már egy olyan szintet ért el, hogy ezt a malmok nem tudják felvásárolni lisztáremelés nélkül” – mondta az ATV Híradójának Pótsa Zsófia, a Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmánygyártók és Kereskedők Szövetsége főtitkára.
Jelentős költségnövekedést okozott a malomipari cégeknek a kötelező béremelés, és a drágább áram is: a vállalkozásoknak januártól 30 százalékkal kell többet fizetniük az energiáért. A cégek várhatóan két részletben emelik a liszt árát.
Az első 5 százalékot februárban teszik rá, a másodikat márciusban. A szervezet tovább lobbizik az áfacsökkentésért is.
Azt szeretnék, ha az állam csak 5 százalékos forgalmi adót számolna fel. A szakmai szervezet szerint ez sok visszaélést megelőzne. A pékek szövetsége nem kívánt nyilatkozni az ATV-nek. Azt kérdezték volna, lenyelik-e a lisztáremelést vagy hozzáteszik a maguk költségnövekedését is.
A ma.hu információi szerint azonban a Magyar Pékszövetség elnöke azt válaszolta, hogy nem kíván találgatásokba bocsátkozni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


