Légi közlekedés
Növekedett a charleroi-i reptér forgalma 2017-ben
A magyar hátterű WizzAir 16 százalékkal több utast szállított Belgiumba.
2018.01.05 00:30MTIAz előző évhez képest 6 százalékkal nőtt 2017-ben a fapados légitársaságokat fogadó dél-belgiumi Charleroi repterének forgalma. A magyar hátterű WizzAir 16 százalékkal több utast szállított Belgiumba - közölte a La Libre Belgique című belga napilap csütörtökön.
A repülőteret irányító igazgatóság tájékoztatása szerint közel rekordnak számító 7,7 millió utas fordult meg a charleroi-i reptéren, amely mintegy ötmillióval haladta meg az üzleti tervben rögzített várakozásokat.
Annak ellenére növekedést sikerült elérni a repülőtér forgalmában, hogy az ír Ryanair légitársaság nyár végétől rengeteg járatot törölt Európa-szerte. A járattörlések több tízezer utast térítettek el a dél-belgiumi légikikötőtől.
A beszámoló szerint az ír cég így is 11 százalékkal növelte belgiumi forgalmát az azt megelőző évhez képest. A legnagyobb, 42 százalékos növekedést a török Pagasus légitársaság érte el. A vakációzók igényeit kielégítő TUI fly társaság 22 százalékkal több utast szállított, az AirCorsica 9, a fehérorosz Belavia 16 százalékkal erősödött. Az előző évhez képest a WizzAir ugyancsak 16 százalékkal növelte forgalmát Belgiumban 2017-ben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


