Szakértő
Egy év alatt nagyot nőtt a bitcoin értéke
Jogilag akkor tekinthető valami pénznek, ha az állam törvényileg annak ismeri el.
2017.12.29 13:16MTIAz idén január elsején bitcoinba fektetett negyedmillió forintból mostanra majdnem 4 millió forintot lehetett elérni - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti műsorában.
Pesuth Tamás, a Corvinus Egyetem nemzetközi igazgatója elmondta: január elsején egy bitcoin kevesebb mint 260 ezer forintot ért, péntek délelőtt viszont 14 600 dolláros árfolyamon jegyezték, ami mintegy 3,8 millió forintnak felel meg. Ebben az emelkedésben jelentős visszaesések is voltak - jegyezte meg.
A szakember elmondása szerint rendkívül változó árfolyama miatt közgazdasági értelemben nem tekintik pénznek a bitcoint, de sok befektető, felhalmozási funkciója miatt akként tekint rá. Vannak országok, ahol betiltották a bitcoin kereskedését - mondta az igazgató, rámutatva: jogilag akkor tekinthető valami pénznek, ha az állam törvényileg annak ismeri el.
Pesuth Tamás hozzátette: a bitcoin vonzerejét az anonimitás adja. Ugyanis, míg a hagyományos utalásnál az eladót és a vevőt is lehet azonosítani, a bitcoinnál azonosíthatatlanok maradhatnak a címek.
Pesuth Tamás elmondta, a bitcoinhoz kapcsolódó folyamatokról már Magyarországon is elindult a szakmai diskurzus, a Corvinus Egyetem MNB tanszékén konferenciát is szerveztek erről. Kitért arra: ha a fizetési forgalom egyre növekvő része olyan csatornákon zajlik, amelyet az állam, a jegybankok, a bankrendszer nem tud ellenőrizni, azzal bizonyos statisztikák hitelessége is romolhat. Ez egy olyan folyamat, amelyet szorosan figyelemmel kell kísérni - szögezte le az egyetem nemzetközi igazgatója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


