NGM
Jövőre kiemelten ellenőrzik a minimálbér és a garantált bérminimum emelését
A minimálbér és szakmunkás garantált bérminimum emelését jövőre március-áprilisban, a munkavállalói jogviszonyok rendezettségét pedig június- júliusban ellenőrzik majd a munkaügyi ellenőrök.
2017.11.14 02:30MTIA munka.hu honlapon közzétett terv szerint a szeptember-októberi időszakban a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, halászati ágazatban, valamint az élelmiszergyártás és italgyártás területén működő munkáltatók foglalkoztatási gyakorlatának vizsgálatára helyeznek majd nagy hangsúlyt.
A munkavédelemre vonatkozó szabályok betartása körében az első és a negyedik negyedévben a kölcsönzött munkavállalók munkakörülményeit ellenőrzik.
A második és a harmadik negyedévben a mezőgazdaság kerül az ellenőrzések középpontjába, ugyanis a baleseti veszélyforrások és az egészségkárosító kockázatok lehetősége miatt ez az egyik legveszélyesebb ágazat. Az országos vizsgálat kapcsolódik az idén június 13-án indult kétéves mezőgazdasági munkavédelmi kampányhoz - tették hozzá.
A tájékoztatásban felidézték, hogy a szabályok megsértőire kiróható munkavédelmi bírság 50 ezertől 10 millió forintig, a munkaügyi bírság pedig 30 ezer forinttól 20 millió forintig terjedhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


