Gazdaság
Véget ért a debreceni Farmer Expo
A legnagyobb érdeklődés a szarvasmarha konferenciát kísérte.
2017.08.21 06:30MTINégy nap alatt több mint 30 ezren keresték fel a debreceni Farmer Expót, amely vasárnap este ért véget az egyetem Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a legnagyobb érdeklődés a szarvasmarha konferenciát kísérte: a Gondolkozzunk együtt a jövőről című tanácskozáson 150 szakember vett részt. A zöldség-gyümölcs tanácskozáson 120 gazdálkodó, a hat és után ismét megrendezett, a nyúltenyésztés hazai helyzetét elemző fórumon pedig 100 tenyésztő vett részt.
A Farmer Expón alakult meg a Kárpáti borzderes szarvasmarha-tartók egyesülete, s a debreceni vásár volt az ősi fajta első jelentős bemutatkozásának a helyszíne is - tette hozzá Vaszkó László.
A vásárigazgató hozzátette: a korábbi éveknél jelentősebb volt az érdeklődés az üzletember találkozók iránt. A magyar, ukrán, román, belorusz találkozókon 75 üzletember vett részt. A kiállítók is elégedettek voltak, számos üzlet jött létre az expó idején, a kézműves élelmiszerek gyártói pedig az összes terméküket eladták a négy nap alatt - összegezte Vaszkó László.
Elmondta azt is, hogy az idén 25 éves a debreceni Farmer Expo, a most befejeződött, sorrendben 26. mezőgazdasági vásárt 1992 szeptemberében rendezte meg először a V-Trade Kiállítások Kft. a Debreceni Egyetem Böszörményi úti campusán, az akkori agrártudományi egyetem területén.
A helyszín azóta sem változott, a kétezer négyzetméteres kiállítási terület azonban tizenhétezerre nőt, a kiállítók száma pedig 40-ről csaknem 300-ra emelkedett - érzékeltette a változásokat Vaszkó László vásárigazgató az MTI-nek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


