Két lépésben, két új jogintézmény révén
A szaktárca egyszerű, rugalmas magáncsőd-szabályozásra törekszik
Két lépésben, két új jogintézmény révén - egy adósságrendezési és egy csődeljárási - nyújtana támogatást a jóhiszemű eladósodott embereknek az újrakezdéshez a készülő törvényi szabályozás - írta a keddi Világgazdaság.
2008.11.25 07:38VilággazdaságAz előbbi célja, hogy elősegítse az adós és a hitelezők közötti megállapodást, ennek alapján az úgynevezett adósságrendezési tervet, amelynek - vagy számottevő hányadának - sikeres végrehajtásával az érintett mentesülne tartozásai egy része alól.
Hasonlóképpen mentesülést eredményezne a csődeljárás is, erre az adósságrendezés - adósnak fel nem róható - kudarca esetén kerülne sor az előzetes vitaanyag szerint - olvasható a lapban, amely szerint az igazságügyi és rendészeti tárca jelenleg egyezteti a terveket, s egyszerű, rugalmas szabályozásra törekszik.
Az ismertetés szerint az adósságkezelést és a csődeljárást indítványozhatják a hitelezők és az adós is. Ez azonban nem jelenti azt, hogy akár az egyik, akár a másik lefolytatható lenne a bajba jutott akarata ellenére, aki egyébként 15 évente csak egyszer élhetne a kezdeményezés jogával. Lesznek olyan esetek is, amikor az adós nem kérheti a segítséget, így például, ha büntetett előéletű, mint ahogy akkor sem, ha öt éven belül - munkáltatóként vagy alkalmazottként - feketemunkában vett részt.
Mindkét procedúrában meghatározó szerepet kap a vagyongondnok. Az adósságrendezési terv jóváhagyásáról, az eljárások idő előtti megszüntetéséről és az adós mentesítéséről a bíróság döntene, az eljárások irányítását, felügyeletét az Igazságügyi Hivatal látná el - áll a Világgazdaságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


