Közlekedés
Számos új repülőtér érhető el közvetlenül Budapestről
Áprilistól számos új európai célállomás érhető el a budapesti reptérről, egyebek mellett a portugáliai Faro, Hannover és több balkáni főváros, így Szarajevó is az új úticélok között van, valamint több járatot sűrítenek a nyáron.
2017.04.02 02:30MTIA magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság korábbi bejelentése szerint áprilistól Faro, Hannover, norvégiai Bergen és az olasz Lamezia Terme is elérhetővé válik Budapestről. Emellett a légitársaság sűríti járatait, Liverpoolba és Nizzába heti kettő helyett három járat közlekedik majd. Az új járatnyitásokkal Budapestről 55 útvonal lesz elérhető.
A spanyol Iberia légitársaság idén már április elsején elindítja a Madrid-Barajas és Budapest közötti járatot, júliusig heti három, júliusban heti 4, augusztusban pedig napi járat köti majd össze a magyar és spanyol fővárost. A gépek október 28-ig, a nyári menetrendi időszakban közlekednek majd.
Újraindítja a Czech Airlines (CSA) a Prága és a Hévíz-Balaton Airport között közlekedő közvetlen járatát, áprilistól október végéig hetente repülnek a gépek a sármelléki repteret működtető Hévíz önkormányzata tájékoztatása szerint.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi beszámolója szerint a Wizz Air légitársaság 2017 áprilisától megindítja közvetlen járatait Budapest és Tirana, a Szarajevó, Szkopje és Podgorica közötti közvetlen légi járatát.
Az Air Canada Rouge pénteki közleménye szerint a nagy érdeklődés miatt elindítja heti hatodik járatát is idén nyáron Budapestre, immár pénteken is lesz közvetlen légi összeköttetés a kanadai Toronto Pearson International Airport és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között. Az idén az eddiginél korábban, már május 20-án érkezik az első járat és az első időkben heti három alkalommal, kedden, csütörtökön és szombaton közlekedik. A nyári csúcsidőben, ami az Air Canada Rouge esetében a június 21-től szeptember 19-ig tartó időszakot jelenti, hétfő kivételével a hét minden napján lesz Toronto-Budapest járat. A mostani bejelentéssel további 7300 férőhely jelenik meg ezen az útvonalon. Az Air Canada Rouge gépei 2017. október 15-ig közlekednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


