Downing Street
A Brexit után is erőteljesek lesznek a brit-magyar kapcsolatok
Theresa May brit miniszterelnök szóvivője szerint a magyar és a brit kormány arra törekszik, hogy Nagy-Britannia EU-tagságának megszűnése után is erőteljesek legyenek a kétoldalú kapcsolatok.
2016.11.10 23:30MTITheresa May szerdán fogadta Orbán Viktor miniszterelnököt a Downing Streeten. A megbeszélésekről a brit kormányfői hivatal honlapján megjelent rövid tájékoztatás szerint a találkozón Theresa May megerősítette, hogy London 2017 márciusának végéig aktiválni kívánja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét. Ez a cikkely szabályozza - és aktiválása hivatalosan elindítja - Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból.
Theresa May a Downing Street tájékoztatása szerint elmondta ugyanakkor azt is, hogy Nagy-Britannia egészen távozásáig teljes körű és aktív szerepet tölt be az EU-ban.
A brit kormányfő megerősítette, hogy a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok jelenlegi státusának megőrzésére törekszik, és számít is arra, hogy ez sikerül, de ennek fejében az Európában élő brit állampolgárok jogait is meg kell védeni.
A migrációról szólva Theresa May kifejtette azt az álláspontját, hogy a menekülteknek az általuk elért első biztonságos országban kell maradniuk, és különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági migránsok között. A brit kormányfő szerint mindent országnak joga és felelőssége saját határainak védelme, illetve a visszaküldött illegális migránsok befogadása.
Orbán Viktor már a találkozót követően tájékoztatta a magyar sajtót az elhangzottakról.
Elmondta: Magyarország azt szeretné elérni, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok jogai ne sérüljenek a brit EU-tagság megszűnésével.
Ő is úgy nyilatkozott, hogy a találkozón egyetértés alakult ki arról, hogy a munkavállalók jogainak kérdését a viszonosság elve alapján kell kezelni, tehát ha az Európában élő britek szerzett jogai nem csorbulnak, abban az esetben a brit kormány álláspontja szerint természetszerűleg a Nagy-Britanniában dolgozó EU-állampolgárok jogai sem sérülhetnek.
Hangsúlyozta: 150 ezer azoknak a magyar állampolgároknak a száma, akik - akár Nagy-Britanniában dolgozva, akár Magyarországon működő brit tulajdonú vállalatok munkavállalóiként - Nagy-Britanniához kötődő módon keresik kenyerüket. "Nekik érdekeik vannak, amelyeket meg kell védenünk, tehát az az érdekünk, hogy a jövőben a brit-magyar kapcsolatok kereskedelmi oldala nyitott és szabad maradjon" - fogalmazott Orbán Viktor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06