Kereskedelem
Szép nagy béremelés lesz az Auchannál
Az Auchan Magyarország Kft. és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete 14 százalékos, november 1-től hatályos béremelésről állapodott meg.
2016.10.25 16:17MTIA áruházi, központi és logisztikai területen, az úgynevezett alkalmazotti munkakörökben megvalósuló béremelés éves költséghatása 1,5 milliárd forint. Így a tavaly október 1-jei, 1,2 milliárd forintos hatású bérfejlesztéssel együtt a francia áruházlánc összesen 2,7 milliárd forintot fordít két év alatt magyarországi bérfejlesztésre. Az áruházi munkatársak bruttó munkabére két év alatt 24 százalékkal nő a cégnél.
A tájékoztatás szerint az idei béremelésben az áruházlánc minden alkalmazotti munkakörben foglalkoztatott, mintegy 5400 munkatársa részesül, ezzel átlagos havi bruttó jövedelme - az alapbér, pótlékok, túlóra, és egyéb béren kívüli juttatásokkal - eléri 226 ezer forint.
Emellett a magyarországi kiskereskedelmi szektorban egyedülálló módon a munkavállalók csatlakozhatnak a vállalati részvényesi programhoz is.
Az Auchan Magyarország Kft. 19 áruházat és 18 diszkont üzemanyag-töltőállomást üzemeltet, és közel 7000 dolgozót, köztük közel 400 megváltozott munkaképességű munkatársat foglalkoztat Magyarországon. Az áruházlánc az elmúlt 18 évben mintegy 200 milliárd forint értékű magyarországi befektetést hajtott végre.
Az Auchan Magyarország Kft. áruházlánc 337,6 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el a 2016. március végéig tartó pénzügyi évben áruházaiban és üzemanyag-töltőállomásain, amely 3,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A tájékoztatás szerint a vállalat 19 százalékkal, 10,1 milliárd forintra növelte adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredményét (EBITDA) a 2015. április elsejétől 2016. március 31-ig tartó pénzügyi évben. A mérleg szerinti eredmény elérte a 2,2 milliárd forintot, míg a működési költségeket 0,7 százalékkal csökkentették az előző évihez képest.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


