Borászat
Portugál borvárossal készít elő együttműködést Szekszárd
Viseu portugál bortermelő várossal készít elő együttműködést a szekszárdi önkormányzat, a portugál nagykövetség kereskedelmi vezetője szerint ez újabb piacokat hozhat a magyar bornak.
2016.10.06 04:30MTIAz együttműködési lehetőségekről szerdán tartott megbeszélést Szekszárdon Ács Rezső (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere és Maria José Morais Pires, Portugália budapesti nagykövete.
A találkozót követő sajtótájékoztatón Joaquim Pimpao, a nagykövetség kereskedelmi hivatalának vezetője elmondta: Portugália 2015-ben nemzetközi kereskedelmi láncok révén közel 200 ezer euró értékben exportált bort Magyarországra, a Portugáliába irányuló magyar borexport - főleg tokaji borok kivitele - ennek töredéke.
Hangsúlyozta: Szekszárd és Viseu együttműködése nem elsősorban a két bortermelő ország közötti kereskedelem volumenét növelheti, hanem elősegítené további piacokon a megjelenést. Portugáliának jelentős kapcsolatai vannak világszerte, a két ország egymáson keresztül nagyobb piacokat is elérhet - mondta.
Tájékoztatása szerint Portugália 2015-ben 6,2 millió hektoliter bort állított elő.
Ifjabb Dúzsi Tamás, a Portugál-Magyar Kereskedelmi Kamara tagja elmondta: Portugáliában nagy érdeklődés van magyar borászati eszközök, például hordók iránt, amelyek kivitele nőhet a jövőben. Az együttműködés keretében gyakornoki csereprogramok is segíthetik a borászok szakmai fejlődését - fűzte hozzá.
A 45 ezer lakosú Viseu a Portugália középső részén fekvő, 20 ezer hektáros Dao borvidék központja. Kiemelkedő bora a Portugália egyik legjobbjának tartott Touriga Nacional nevű vörösbor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


