Brexit
Londoni elemzők: továbbra is van esély recesszióra a brit gazdaságban
A legutóbbi időszak meglehetősen erőteljes aktivitási adatai ellenére változatlanul megvan a kockázata annak, hogy a brit gazdaságot az EU-népszavazás utáni sokk recesszióba sodorja.
2016.09.18 23:32MTIAz Oxfordi Egyetem Londonban működő gazdasági elemzőrészlege, az Oxford Economics szakértői a brit EU-tagságról június 23-án tartott népszavazás óta heti rendszerességgel tesznek közzé "recessziófigyelő" gyorselemzéseket. Új összeállításuk szerint a brit kiskereskedelmi forgalom "meglepően csekély mértékben", 0,2 százalékkal csökkent augusztusban.
A ház számításai szerint ha a szeptemberi értékesítés stagnál, a harmadik negyedévi kiskereskedelmi forgalom akkor is 1,3 százalékkal növekedik.
Az Oxford Economics londoni elemzői szerint a fogyasztási keresletet mindenekelőtt az alacsony és stagnáló infláció hajtja; augusztusban a brit fogyasztói árindex mindössze 0,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, és júliusban is ugyanilyen ütemű tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában.
A Bank of England - a brit jegybank - számára a kormány által előírt inflációs cél 2 százalék.
Az Oxford Economics szerint azonban a kínálati oldalon már érezhető az inflációs nyomás erősödése. A ház szeptemberre 1 százalék körüli, az év végére már 2 százalékhoz közeli éves inflációt vár, hangsúlyozva, hogy az infláció gyorsulása várhatóan nyomást gyakorol majd a háztartási szektor vásárlóerejére, a változatlanul igen erőteljesen serkentő monetáris kondíciók ellenére.
Az Oxford Economics londoni elemzői mindent egybevetve továbbra is 25 százalékra taksálják annak kockázatát, hogy a brit gazdaság recesszióba kerül.
Ez javított becslés, amelyet a cég a múlt hét óta tart érvényben; addig 30 százalékos recessziós kockázat szerepelt prognózisaiban.
A brit gazdaság más, valamivel derűlátóbb londoni előrejelzések szerint is a recesszió közelébe kerülhet.
A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szövetségének legújabb, jelentősen rontott előrejelzése szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idén várhatóan 1,8 százalékkal, jövőre 1 százalékkal, 2018-ban 1,8 százalékkal nő. A BCC a népszavazás előtti prognózisában erre a három évre még 2,2, 2,3, illetve 2,4 százalékos GDP-növekedést jósolt.
A kamarai szervezet számításai szerint a brit hazai össztermék nominális értéke az előrejelzési időszak végén 43,8 milliárd fonttal (több mint 16 ezer milliárd forinttal) lesz alacsonyabb a korábban vártnál.
A szervezet szerint az előrejelzési távlaton belül lesznek recesszióhoz közeli időszakok: a BCC az idei negyedik negyedévre például alig 0,1 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedést vár. A kamarai szövetség közgazdászai szerint a brit gazdaságot várhatóan csak a gyenge font menti meg a recessziótól, mivel ez javítja a brit külkereskedelem nettó pozícióit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06