Recesszió, válság
Tőzsde: gyorsulva a lejtőn
A nyugat-európai részvénypiacok szerdán, feladva a kezdeti emelkedést, gyorsuló ütemben haladtak lefelé: a vállalati eredmények, azok közül is a bankok igen gyenge eredménybeszámolói ismét figyelmeztették a befektetőket az értékpapírok veszélyeire.
2008.11.12 18:55MTIRosszul szerepltek a bankok, 7-11 százalékos olcsóbbodással. Viszonylag jobban teljesített, drágult kissé az UniCredit, annak ellenére, hogy 54 százalékos profitcsökkenésről számolt be, ugyanis az eredménye még így is jobb lett az elemzői várakozásoknál.
Az olajtársaságok 4-9 százalék között, a bányatársaságok 6-9 százalék között olcsóbbodtak, mert újrakezdődött az áresés a nyersanyagpiacokon is.
A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,7 százalékos nyereséggel kezdett, de a napot előzetes adat szerint 3,4 százalékos veszteséggel 853,48 ponton végezte, 43,35 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél.
Kedden 4,22 százalékot vesztett, hétfőn 0,92 százalékot nyert. A múlt héten 1,53 százalékot vesztett, az előző héten 11,9 százalékot nyert. Októberben 12,68 pontot vesztett, a legrosszabb hónapja volt hat éven belül. A harmadik negyedévben 11,46 százalékot vesztett, az első félévben 20,26 százalékot vesztett.
Tavaly 1,56 százalékot nyert, ezzel 2007 volt a leggyengébb éve 2002 óta, pedig tavaly júliusban hat és fél évi csúcsra ért.
A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a DJIA 3,30 százalékos, az S&P 500 3,41 százalékos, a Nasdaq összetett mutatója 2,93 százalékos veszteségben volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


