Légiközlekedés
Növelte árbevételét és nyereségét a Ryanair
Az év hátralévő részében a Ryanair további forgalombővülésre számít, miután előzetes foglalásai 12 százalékkal jobbak, mint tavaly.
2016.07.26 05:30MTINövelte árbevételét és nyereségét Európa legnagyobb diszkont légitársasága, az ír Ryanair.
A légitársaság honlapján hétfőn közölt jelentés szerint utasforgalma az első negyedévben 11 százalékkal 31,2 millióra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ehhez képest az árbevétel mindössze 2, az adózott eredmény 4 százalékkal emelkedett, előbbi tétel 1,6 milliárd eurót, utóbbi 256 millió eurót tett ki a negyedév végén.
Michael O'Leary vezérigazgató kommentárjában hangsúlyozta: a "szolid" 4 százalékos emelkedés megfelel az előzetes számításoknak, ugyanakkor a főleg francia légiforgalmi irányítók sztrájkjai és a terrortámadások miatt mintegy ezer járatot kellett törölni.
Az átlagos jegyár 10 százalékkal 39,92 euróra csökkent, a Ryanair egységköltsége (egy utaskilométer előállítási költsége) viszont 9 százalékkal mérséklődött.
Az év hátralévő részében a Ryanair további forgalombővülésre számít, miután előzetes foglalásai 12 százalékkal jobbak, mint tavaly.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


