Diplomácia
KKM: ugrásszerűen fejlődik a magyar-kínai együttműködés
Tavaly Magyarország exportálta a legtöbbet a közép-európai országok közül Kínába.
2016.07.15 22:30MTIUgrásszerűen fejlődik a magyar-kínai együttműködés - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel azzal kapcsolatban, hogy Szijjártó Péter miniszter az ulánbátori Ázsia-Európa csúcstalálkozó (ASEM) alkalmával tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszterrel.
Kiemelték: a tárgyaláson a kínai külügyminiszter Magyarországot az egyik legfontosabb és legmegbízhatóbb közép-európai partnernek nevezte.
Emlékeztettek: tavaly Magyarország exportálta a legtöbbet a közép-európai országok közül Kínába, és 2016 első négy hónapjában a magyar export további 27,7 százalékkal növekedett. Élelmiszeripari exportunkat megdupláztuk, és a közeljövőben újabb magyar termékek kapnak kínai exportengedélyt - tették hozzá.
Arra is kitértek, hogy a Budapest-Peking közvetlen légi járat és a 72 órás vízumkiadás eredményeként tavaly 40, idén pedig 70 százalékkal növekedett a Magyarországra látogató kínai turisták száma.
A megbeszélésen Szijjártó Péter elmondta, hogy Magyarország kormánya támogatja a piacgazdasági státus megadását Kínának, egyúttal elutasítja azt az európai uniós politikát, amely nyomást akar helyezni Kínára a dél-kínai-tengeri konfliktus ügyében. Magyarország álláspontja szerint ezt a konfliktust a régió országainak kell megoldaniuk, az Európai Unió nyomásgyakorlása csak kárt okoz - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Vang Ji külügyminiszter hivatalos kínai látogatásra hívta meg Szijjártó Pétert az év második félévére - áll a KKM közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


