GVH
10 milliós bírság az SWF Holder Kft.-nek a fogyasztók megtévesztése miatt
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint az SWF Holder Kft. üdülési jogok eladásával összefüggő ajánlatával megtévesztette a fogyasztókat, a jogsértés miatt 10,1 millió forint bírságot szabott ki a vállalkozásra.
2016.07.05 12:42MTIA versenyhatóság közleményében ismerteti: a kft. 2014 májusától személyes, szóbeli egyeztetéseken, valamint hirdetésekben, szórólapokon, weboldalakon népszerűsítette üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatait.
A GVH döntésében megállapította, a vállalkozás valótlanul állította, hogy üdülési jogok másodlagos értékesítésével foglalkozik, mert a célja valójában új, hajdúszoboszlói üdülési hetek értékesítése volt. Megtévesztő tájékoztatást adott a továbbértékesítési lehetőségről, elhallgatva, hogy a másodlagos értékesítés eredményességének feltétele az, hogy a fogyasztónak újabb hajdúszoboszlói üdülési jogot kell vásárolnia.
Hamis állításokat közölt a beszámítás lehetőségéről, mert nem számította be a meglévő üdülési jog értékét, továbbá tisztességtelenül befolyásolta a fogyasztókat azzal, hogy a meglévő üdülési jogok értékesíthetősége érdekében újonnan vásárolt üdülési jogot külföldi fogyasztók számára gyorsan és könnyen értékesíthetőnek minősítette.
Az üdülési jog (időben megosztott üdülőhasználati jog, timeshare) továbbértékesítésére vonatkozó ajánlatok olyan fogyasztóknak szóltak, akik már rendelkeztek üdülési joggal, és e jogukat értékesíteni szándékozták, a kft. azonban nem tett lépéseket a jogok továbbértékesítésére, csak ezt a látszatot keltette.
A bírság kiszabásakor a GVH a jogsértéssel érintett szolgáltatás értékesítéséből származó bevételből indult ki. Figyelembe vette továbbá, hogy a teljes kereskedelmi gyakorlat a jogsértő kommunikációra épült, továbbá a megcélzott fogyasztói kör jelentős része idősebb személyekből áll, akik minél hamarabb szeretnék volna meglévő üdülési jogukat eladni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06