FM
Megkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés
Főként a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeket, fesztiválokat, vásárokat, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó cégeket, az utcai vendéglátó egységeket, a büfékocsikat és a mozgó vendéglátókat ellenőrzik.
2016.07.05 23:30MTIElkezdődött a nyári élelmiszerlánc-ellenőrzés, július 1. és augusztus 31. között a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a megyei kormányhivatalok szakemberei közösen ellenőrizik például az idegenforgalmi szempontból frekventált helyeket, így a strandokon működő kereskedelmi és vendéglátó létesítményeket, valamint kiemelten figyelik az UHT tejek forgalmazását is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint főként a nagy tömegeket megmozgató rendezvényeket, fesztiválokat, vásárokat, fagylalt előállítással és forgalmazással foglalkozó cégeket, az utcai vendéglátó egységeket, a büfékocsikat és a mozgó vendéglátókat ellenőrzik.
Ezek mellett kiemelt figyelemmel vizsgálják a külföldi eredetű UHT tejeket, a fagylaltokat, az előre csomagolt, fűszerezett, előkészített baromfitermékeket, a nyáron is népszerű halételeket, a sütőolajokat, a szezonális zöldségeket és gyümölcsöket, illetve a kerámiaedényeket, és folytatódik a kistermelői élelmiszerek ellenőrzése.
A hatósági szakemberek által vett mintákat minden esetben a Nébih nemzeti referencia laboratóriumaiban vizsgálják - olvasható a tájékoztatásban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


