NGM
Szeptemberben folytatódnak a minimálbér-tárgyalások
A kormány célja, hogy a minimálbér-emelés mértéke a szociális partnerekkel való megállapodás eredményeként szülessen meg.
2016.07.04 16:38MTISzeptemberben folytatódnak a minimálbér-tárgyalások; a kormány célja, hogy a minimálbér-emelés mértéke a szociális partnerekkel való megállapodás eredményeként szülessen meg - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) testületi ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.
Hozzátette: a magyar gazdaság versenyképességét fenn kell tartani, ehhez pedig több területen is jelentős béremelésre van szükség a képzett munkaerő megtartása érdekében.
A kormány a közszféra dolgozóival egyeztetve vállalt konkrét kötelezettségeket a béremelések mértékére. A közszférában folyamatosak a béremelések, többek között a tanároknál, a rendvédelmi szerveknél, az egészségügyben is több éves életpályamodellek valósulnak meg - emlékeztetett.
Kitért arra: az adótörvényeket azért fogadta el a parlament még az év első felében, hogy mindenkinek kellő idő álljon rendelkezésre a felkészülésre. A nemzetgazdasági miniszter a magyar munkavállalók nagy-britanniai munkavállalásával kapcsolatban ismertette, hogy a kormány számára továbbra is kiemelt kérdés a szigetországban dolgozó magyarok helyzete.
A felek egyetértettek abban, hogy a bizonytalan külső gazdasági tényezők miatt szeptemberben célszerű folytatni a minimálbér-tárgyalásokat.
A konzultáción a partnerek tárgyaltak a sztrájkjogról szóló törvénymódosítás előkészítéséről, bizonyos, veszélyeztetett munkakörökben dolgozók helyzetének javításáról, illetve a kritikussá váló munkaerőhiányra a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által kidolgozott javaslatokról is - olvasható a tárca közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


