Zsolnay
Porcelánmanufaktúra: határidőre befizették a helyiadó-tartozást
A hétfői határidőre átutalással fizette meg 96 millió forintos helyiadó-tartozását a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.
2016.06.28 15:52MTIA helyiadó-tartozása miatt hétfő délután az összegre inkasszót nyújtott be a Zsolnay számlájára a pécsi önkormányzat - írta meg hétfőn a Pécsi Újság.hu.
Cséplő Petra, a cég igazgatóságának elnöke hangsúlyozta: a szóban forgó összeghez nem inkasszó alkalmazásával jutott hozzá a pécsi önkormányzat, hanem a Zsolnay átutalással fizetett, amely tranzakciót dokumentumokkal tudja igazolni.
Az MTI kereste a pécsi önkormányzatot, ahol az ügyben nem kívántak nyilatkozni.
Bachar Najari, svájci-magyar üzletember 2013-ban a Zsolnay 74,5 százalékos tulajdonrészét szerezte meg 180 millió forintért, vállalva, hogy 2014 őszéig félmilliárd forint tőkejuttatást is nyújt a gyárnak. A város és az új tulajdonos kapcsolatának megromlása arra vezethető vissza, hogy a cég ezt határidőre nem hajtotta végre, és kötelezettségét egy ingatlan apportálásával teljesítette.
A kormány 2016 februárjában stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a manufaktúrát a csődtörvény alapján, amin a cég fő tulajdonosi köre megdöbbent, mondván ehhez nem áll fenn jogalap.
A cégnél április végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) indított büntetőeljárást költségvetési csalás és más bűncselekmények gyanújával. A pécsi közgyűlés közben Ledina Kerámia Kft. néven céget hozott létre, hogy a Zsolnay - szerintük elkerülhetetlen - felszámolása esetén továbbvigyék a másfél évszázados gyár működését. Az új céghez a Zsolnay mintegy 130 korábbi alkalmazottja szerződött át június elején.
Bachar Najari, a porcelánmanufaktúra főtulajdonosa szerint a megrendeléseket teljesíteni tudják a megmaradt gárdával is.
Június közepén sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: támadás indult a Zsolnay ellen, azért keltették rossz hírét a cégnek, mert az uniós támogatások, épület-felújítási projektek és a pirogránit üzletágban rejlő üzleti lehetőségek miatt azt meg akarja szerezni egy lobbicsoport.
Az ügy legutóbbi fejleménye, hogy múlt hétfőn ideiglenes vagyonfelügyelőt rendelt ki a Zsolnayhoz a Zalaegerszegi Törvényszék; Börcsök Sándor ideiglenes vagyonfelügyelő korábban az MTI-nek azt mondta: folyamatban van a cég vagyoni helyzetének felmérése. Az ideiglenes vagyonfelügyelő ellenjegyzési joga a rendes gazdálkodás körét meghaladó ügyletek vonatkozásában áll fenn.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06