EU
Kétszeres különbség az élelmiszerárakban az uniós országok között
2015-bóen a legolcsóbbak Lengyelországban voltak az élelmiszerek és üdítők, míg a legtöbbet Dániában kellett fizetni ezekért a termékekért.
2016.06.15 14:53MTITavaly több mint kétszeres különbséget mértek az átlagos élelmiszerárakban az Európai Unióban, a legolcsóbbak Lengyelországban voltak az élelmiszerek és üdítők, míg a legtöbbet Dániában kellett fizetni ezekért a termékekért - derült ki Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) szerdán nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Az élelmiszert és üdítőket tartalmazó fogyasztói kosár ára Dániában az uniós átlag 145 százaléka volt 2015-ben, míg Lengyelországban 63 százaléka. Dániát Svédország követte 124 százalékkal, majd Ausztria 120 százalékkal, amelyet Írország és Finnország szorosan követett 119 százalékkal. Lengyelországnál kissé drágábbak voltak a vizsgált termékek Romániában (64 százalék), majd Bulgária következett 70 százalékkal. Magyarország Csehországgal azonos szinten áll, mindkét országban az uniós átlag 79 százalékába kerültek az élelmiszerek és üdítők 2015-ben.
A felmérés szerint a legnagyobb, csaknem négyszeres különbség a dohányáruk árában volt az országok között, Bulgáriában az uniós átlag 50 százalékát kellett fizetni ezekért a termékekért, míg Nagy-Britanniában ennél jóval többet, az uniós átlag 218 százalékát.
Az alkoholos italok Magyarországon voltak a harmadik legolcsóbbak az unióban, az átlag 74 százalékába kerültek. Ennél olcsóbban Bulgáriában lehetett alkoholhoz jutni, ahol az uniós átlag 64 százalékát, Romániában 72 százalékát kellett fizetni érte. A legdrágábbak Írországban voltak az alkoholos italok, ahol 175 százalékkal kerültek többe, mint az uniós átlag, majd Finnország és Nagy-Britannia következett 172 és 163 százalékkal.
A felmérés mintegy 440 terméket, élelmiszert, üdítőt és dohányárut foglalt magába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06