Légi közlekedés
Elindította budapesti járatát az Air Canada Rouge
Elindította budapesti járatát az Air Canada Rouge, amely heti három alkalommal közlekedik közvetlenül Toronto és Budapest között.
2016.06.14 11:11MTI
MTI/Kovács Tamás
A szabadidős utazásokra szakosodott Air Canada Rouge szezonális jelleggel október 16-ig közlekedik a két város között, a repülőgépek hétfőn, szerdán és pénteken indulnak Kanadából és másnap érkeznek Budapestre.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járat fogadásakor tartott sajtótájékoztatón kedden elmondta: a magyar-kanadai gazdasági és turisztikai kapcsolatok erősítése mellett nemzetpolitikai szempontból is fontos az új járat, mivel a legutóbbi népszámlálás adatai szerint 310 ezer magyar él Kanadában, közülük 53 ezren Torontóban.
Hangsúlyozta: a társaság több tonna árut is szállított már az első járattal, és a kapacitások biztosításával hozzájárulhat a két ország közötti, mintegy 400 millió dollár értékű kereskedelemhez is.
Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport vezérigazgatója közölte: létező igényre reagál az újabb járat, mivel az elmúlt évben 91 ezer utast fogadtak Kanadából, és a légitársaság átszállást biztosít az Egyesült Államokba és a Karib-térségbe is.
Lisa Helfand, Kanada magyarországi nagykövete üdvözölte a járat megnyitását, amellyel a családok közelebb kerülnek egymáshoz, a Kanada és az EU közötti megállapodás (CETA) értelmében pedig az utazás is könnyebb, mint korábban.
MTI/Kovács Tamás
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


