Sínen vannak
A Budapest-Belgrád vasútvonal felújításáról tárgyalt a szerb és a kínai fél Belgrádban
A vasútvonal felújítása a szerb és a kínai kormány sikeres együttműködésének jelképe.
2016.06.04 06:29MTIA Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása Szerbia és Kína közös érdeke - hangzott el Zorana Mihajlovic szerb közlekedésügyi miniszter és Vang Hsziao-taó, a kínai Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottság (NDRC) elnökhelyettese belgrádi találkozóján.
A szerb közlekedési tárca közleménye szerint a felek úgy vélték: a vasútvonal felújítása a szerb és a kínai kormány sikeres együttműködésének jelképe. Reményüket fejezték ki, hogy a kínai államfő június közepén esedékes szerbiai látogatása során további együttműködési projektekről is szó lesz, egyebek mellett a szerbiai autópálya egy szakaszának felújításáról, amely iránt Kína érdeklődés mutat.
A Budapest és Belgrád közötti kétvágányú villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át. Ezt a távolságot a vonatok jelenleg 8 óra alatt teszik meg, a felújítás után pedig várhatóan 2 óra 40 percre csökken a menetidő.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter május 30-án fogadta Vang Hsziao-taót, és egyeztettek a Budapest-Belgrád vasútvonalról. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfői közleménye szerint a beruházás jelentősen erősíteni fogja Magyarország pozícióját a versenyben, amely azért folyik, hogy Közép-Európa mely országain szállítják át az árukat Nyugat-Európa irányába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


