Mezőgazdaság
Megnyílt a XX. Pápai Agrárexpo
A háromnapos rendezvényen mintegy 130 kiállító, köztük élelmiszeripari termelők, szőlészek-borászok mutatkoznak be.
2016.05.28 03:32MTICsepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára megnyitóbeszédében célként jelölte meg, hogy a magyar mezőgazdaság a 90-es éveket megelőző időszakhoz hasonlóan ismét stratégiai ágazattá fejlődjön.
Hozzátette: a kormány ezt egyebek közt azzal kívánja támogatni, hogy a rendelkezésre álló uniós források 80 százalékát valamint a termőföldek 80 százalékát kis- és közepes gazdaságoknak juttatja, melyek ezáltal több alkalmazottal és szélesebb gépparkkal működhetnek majd.
Csepreghy Nándor úgy fogalmazott, hogy a magyar mezőgazdaság fejlesztésén keresztül lehet megteremteni a gazdaság szuverenitását.
Az államtitkár hangsúlyozta: a vidék Magyarországa fontos a kormányzat számára, amit bizonyít a vidékfejlesztésre 2020-ig felhasználható 1250 milliárd forint, és az agrárium elsőségét szem előtt tartó törvényalkotás is.
Komoly előrelépési lehetőség van az ágazatban a magyar termékek értékesítésében mind a hazai, mind a nyugat-európai piacokon - hangsúlyozta Csepreghy Nándor.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kiemelte, hogy az idén 20. alkalommal megrendezett expó a korábbi években is segített megadni a választ az újabb és újabb szakmai kihívásokra, teret adott az újdonságoknak és lehetőséget biztosított a személyes kapcsolatépítésre.
A kamara elnöke elmondta, hogy két szakmai konferencia is kíséri a programsorozatot, az európai információs partnerség valamint a Portfolio konferencia.
Szombaton vadásznap, vasárnap horgász- és gyermeknap várja a látogatókat - jelezte.
Tavaly több mint 10 ezren látogattak el a rendezvényre, ez a szám remélhetőleg az idén is elérhető - fűzte hozzá.
A megnyitót követően az MTI-t Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese arról tájékoztatta, hogy a Portfolio és az agrárszektor.hu által rendezett délutáni konferencián az uniós támogatások lehívása lesz a fő téma, a helyi adottságokhoz igazodva a középpontba állítva az élelmiszeripart és a húsfeldolgozást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


