Nemzetközi elismerés
Nemzetközi díjat nyert a Széchenyi fürdő
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, modern reneszánsz stílusban.
2016.05.27 09:34MTIA Széchenyi fürdő nyerte Az év legjobb nemzetközi gyógyfürdője díjat a Nemzetközi Orvosi Utazási Társaság Lapja ( IMTJ - International Medical Travel Journal) 2016. évi egészségturisztikai díjainak átadóján - közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) pénteken az MTI-vel.
A független, nemzetközi zsűri által, 21 kategóriában megítélt díjakat minden évben az egészségturisztikai ipar kiemelkedő eredményeit felmutató vállalkozások kaphatják meg.
Szőke László, a BGYH vezérigazgatója a közleményben kiemelte: a díj fejlesztéseik nemzetközi elismerését tükrözi. A kategóriában csak olyan fürdők jelentkezését fogadták el, melyek vizének gyógyhatása kutatási eredményekkel bizonyított.
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, Pest első gyógyfürdője, amely 1909-től 1913-ig épült, modern reneszánsz stílusban. A Széchenyi Gyógyfürdő gyógyvize Budapest második legmélyebb kútjából, 1246 méter mélyről 76 °C hőmérsékleten érkezik a felszínre. Az épület makettje képviseli Magyarországot a brüsszeli mini Európa makett kiállításon.
A fürdő az elmúlt években három, összesen több mint 3 milliárd forint értékű, jelentősebb felújításon esett át. A tavaly ősszel megkezdett 1,5 milliárd forint értékű gépészeti korszerűsítés 18 hónapon keresztül, folyamatos nyitva tartás mellett valósul meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


