Mezőgazdaság
Folytatódnak a földárverések Csongrád megyében
A Földet a gazdáknak! program keretében 205 földrészletet, 2439 hektárnyi területet hirdettek meg.
2016.05.18 14:53MTIFolytatódnak a földárverések Csongrád megyében, a Földet a gazdáknak! program keretében 205 földrészletet, 2439 hektárnyi területet hirdettek meg - közölte Juhász Tünde kormánymegbízott szerdán Szegeden.
A pénteken Szegeden és Hódmezővásárhelyen induló nyilvános árveréseken meghirdetett állami tulajdonú földrészletek teljes kikiáltási ára 2,749 milliárd forint - mondta a kormánymegbízott sajtótájékoztatóján.
A korábbi két árverési fordulóhoz képest nincs változás az árveréseken való részvétel feltételeiben, helyben lakó földművesként nyilvántartott magánszemélyek licitálhatnak - tudatta a szakember.
Juhász Tünde emlékeztetett rá, a megyében 2015 decemberében indult az állami földek nyilvános értékesítésének első üteme. Ekkor 603 földrészletet hirdettek meg, 11 285 hektár nagyságban, a kikiáltási ár 15,598 milliárd forint volt. 372 terület, mintegy 7900 hektár kelt el 11,965 milliárd forintért, 1,5 millió forintos hektáronkénti átlagáron. A 2016 márciusi második ütemben 331 földrészletre, 6387 hektárra licitálhattak az arra jogosultak 8,516 milliárd forint összesített kikiáltási áron. Ekkor 155 földrészletet, 3775 hektárt értékesítettek 6,409 milliárd forintért, 1,7 millió forintos átlagáron.
Összességében a meghirdetett terület kétharmada kelt el, az árveréseken mintegy 10 százalékkal magasabb vételár alakult ki, mint a kikiáltási ár. Csongrád megyében a nagyobb területű, magasabb kikiáltási árú, jobb minőségű földek iránt érdeklődtek a gazdák - mondta a kormánymegbízott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


