Nébih
14 baconből egyet ki kellett vonni a forgalomból
2 hagyományos pácolású és 12 gyorspácolású terméket vizsgált a Nébih, amelyek közül 12-t Magyarországon, kettőt pedig külföldön állítottak elő.
2016.05.10 10:25MTITizennégy füstölt, nyers, szeletelt, gyárilag csomagolt bacon termékből egy romlott volt, az a forgalomból kivonta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely a bacon előállító üzemeket is ellenőrizte.
A hivatal kedden az MTI-vel közölte, hogy elrendelte a romlott termék visszahívását és megsemmisítését, a terméket előállító cég élelmiszer-ellenőrzési bírságra számíthat.
Kiemelték: 2 hagyományos pácolású és 12 gyorspácolású terméket vizsgált a Nébih, amelyek közül 12-t Magyarországon, kettőt pedig külföldön állítottak elő. A mintavételek során 10 üzemben a bacon gyártási folyamatát is hatósági ellenőrzésnek vetették alá.
Arról is beszámoltak, hogy a hivatal munkatársai szúrópróba-szerűen négy cég termékeiben a PAH-tartalmat (policiklikus aromás szénhidrogének, amelyek a nem megfelelően végzett hagyományos füstölés során kerülhetnek a termékekbe) is ellenőrizték. Az eredmények minden esetben megfelelőek voltak - közölték.
Az üzemekben vett minták alapján vizsgálták a csomagolóanyag kioldódását és élelmiszerbe kerülését, valamennyi csomagolóanyag biztonságos volt.
A jelölési előírásoknak csupán 1 bacon minta felelt meg maradéktalanul. A többi terméken kisebb jelentőségű hibák fordultak elő például, hogy nem megfelelően tüntették fel - az egyelőre nem kötelező, de alkalmazás esetén pontosnak kell lennie - tápérték táblázatot. Az előállítókkal szemben a jelölési előírások megsértése miatt a hatóság eljárást indított - olvasható a Nébih közleményében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06