Légi közlekedés
Nőtt a légi utasforgalom, csökkent az áruforgalom márciusban
5,3 százalékkal bővült a légi személyszállítás márciusban, ugyanakkor az áruforgalom 2 százalékkal elmaradt a tavaly márciusitól.
2016.05.06 04:30MTIA Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint 5,3 százalékkal bővült a légi személyszállítás márciusban, ugyanakkor az áruforgalom 2 százalékkal elmaradt a tavaly márciusitól.
A montreáli székhelyű szervezet csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény 5,3 százalékkal bővült idén márciusban az egy évvel korábbihoz képest, viszont a járatok átlagos töltöttsége fél százalékponttal 79,6 százalékra esett.
A IATA megjegyezte, hogy a januári 7,2 és a februári 8,6 százalékos bővülés után márciusban visszafogottabb volt a növekedés üteme, ugyanakkor egyelőre korai lenne ebből messzemenő következtetéseket levonni. Álláspontjuk szerint a hálózatbővítések jót fognak tenni a szektornak.
A legnagyobb bővülést ismét a közel-keleti légitársaságok jelentették 12 százalékkal, de Afrikában is 11,2 százalékkal nőtt a szektor. Európában 5,5 százalékkal bővült a teljesítmény.
Az áruforgalomban a IATA 2 százalékos csökkenést mért tavaly márciushoz képest, ennek ellenére 7 százalékkal több kapacitást dobtak a piacra a légitársaságok, ami csökkentette a kihasználtságot és az árrést is. A csökkenés fő oka a IATA szerint az észak-amerikai és ázsia-óceániai alacsonyabb kereskedelem.
Ebben a szegmensben is a közel-keleti cégek nőttek a legjobban, bár csak 2,4 százalékkal, a legnagyobb csökkenést, 5,9 százalékot Dél-Amerikában mérték. Európából a légicégek 1,3 százalékos bővülést jelentettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


