Sokszínű vidék
Önerős beruházással fejlesztették a zalaszabari kalandparkot és tábort
Több száz hátrányos helyzetű, illetve súlyos betegségből gyógyuló gyerek számára biztosít évente karitatív táborozásokat.
2016.04.16 23:30MTIÖnerős beruházással, nettó 170 millió forintos költséggel fejlesztették a zalaszabari kalandparkot és az ott működő gyermektábort.
Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a pénteki avatón elmondta: a Holnapocska Tábor - Zobori KalandoZoo olyan létesítmény, amelyet európai uniós és hazai források segítségével építettek, de mostanra képesek önerőből további fejlesztéseket megvalósítani. Az uniós fejlesztési forrásoknak éppen az a céljuk, hogy olyan programokat finanszírozzanak, amelyek hosszú távon is működőképesek, illetve további fejlesztéseket vonzanak - tette hozzá.
Kiemelte: a kreatív ötletekkel évek óta folyamatosan továbbfejlesztett gyermektábor és kalandpark tulajdonosa, a Szabadics család mintaként szolgálhat a magyar vállalkozók számára azzal, hogy több száz hátrányos helyzetű, illetve súlyos betegségből gyógyuló gyerek számára biztosít évente karitatív táborozásokat.
Szabadics Zoltán az MTI kérdésére elmondta: a tavalyi mintegy 370 után az idén közel 500 rászoruló vagy krónikus beteg gyereket látnak vendégül egyhetes élményterápiás táborokban. Magyarország egyetlen önfenntartó gyermektáborának működtetését a kalandpark bevételei fedezik, illetve támogatók is társulnak ehhez, például az Erzsébet-program.
A zalaszabari létesítmény idei fejlesztéseit nettó 170 millió forintos, teljes egészében önerős beruházással valósították meg. Egyebek mellett 4D-s mozit, elektromos és vízi dodzsemeket, valamint kültéri óriáscsúszdákat helyeztek üzembe, nyárra pedig vizes játszóteret alakítanak ki. Bővítették a mosdókat, a járdákat és a parkolóterületet is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


