Turizmus
Terrorizmus - Egyelőre kivárnak, tájékozódnak az utazási irodák
A törökországi, tunéziai utakkal kapcsolatban egyelőre kivárnak az utasok és az utazási irodák is, a charter járatok jellemzően június közepén indulnak majd, addig a magyarországi utazásszervezők, az egyes charter társaságok, valamint a külföldi szállodák rugalmasan az igényekhez alakítják a kapacitásokat.
2016.04.04 10:43MTIMolnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta, hogy a migránsválság ellenére sokan utaznak Görögországba, a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy az érdeklődés Kréta, Korfu, Rodosz és Zakynthos iránt, miközben Leszbosz szigetére az elmúlt években sem utaztak magyar turisták.
Molnár Judit a Tunéziában és Törökországban történt terrortámadásokkal kapcsolatban kiemelte, tudomása szerint a hatóságok jelentős biztonsági intézkedéseket vezettek be mindkét országban a turizmus és a turisták védelme érdekében.
Úgy fogalmazott: "nem temetné el véglegesen a törökországi turizmust", hiszen ár-érték arányban a török Riviéra szállodái verhetetlenek más mediterrán országok üdülőhelyeivel összehasonlítva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


