Élelmiszerbiztonság
Csúcsra jár a húsvéti élelmiszer-razzia
Nemcsak a boltokat, piacokat, de az állatszállító járműveket is vizsgálják.
2016.03.23 16:40MTIA húsvéti termékekre koncentráló élelmiszer-biztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szerdán. Az MTI-hez eljuttatott közleményben Zsigó Róbert jelezte: elsősorban az ünnepekhez kötődő termékeket vizsgálják, például a sonkát, a tojást, az édességeket, de nem maradnak ki a vizsgált áruk köréből a szezonális zöldségek és az alkoholos italok sem.
Az ellenőrzés első, március 1-je és 17-e között tartó időszakában 2600 ellenőrzést végeztek a szakemberek. Ezek több mint 50 százalékára a hiper- és szupermarketekben, szaküzletekben, vásárokon, piacokon, logisztikai központokban, kisebb részben az élelmiszer-előállítóknál került sor. A feltárt szabálytalanságok miatt 68 alkalommal figyelmeztettek az ellenőrök, 91 esetben pedig bírságoltak, így több mint 37 millió forint összegű bírságot szabtak ki az ellenőrök. Tizenhárom élelmiszervállalkozás tevékenységét korlátozni kellett. Tavalyhoz képest emelkedett a higiéniai hiányosságok és a termékek nyomon-követhetősége miatti figyelmeztetés és bírság, viszont az eddigi tapasztalatok alapján javult a vizsgált termékek minősége.
A szakemberek eddig több mint 12 000 hazai és külföldi tételt ellenőriztek, amelynek 2,7 százalékát - 182,5 tonnányi és 15 millió forint értékű élelmiszert - kellett kivonni a forgalomból. Leginkább a fogyaszthatósági, illetve minőség-megőrzési idő lejárta miatt vontak ki termékeket. A hatósági állatorvosok 315 állatszállítmányt, több mint 120 000 állat szállításának körülményeit vizsgálták meg: két alkalommal a gépjármű engedélyével, míg 3 esetben a szállító képesítési bizonyítványával volt gond - tartalmazza a tájékoztatás.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


