Édesipar
Új-Zélandra is exportál a Nestlé diósgyőri gyára
A miskolci cég a Nestlé egyetlen, kizárólag üreges csokoládéfigurák gyártására specializálódott üzeme, amelynek termékei Magyarország mellett 23 országban kerülnek piacra.
2016.03.23 13:25MTIA Nestlé-cégcsoport diósgyőri gyára Új-Zélandra is exportál, egyebek mellett húsvéti csokifigurákat - közölte a társaság szerdán.
A tájékoztatás szerint a miskolci cég a Nestlé egyetlen, kizárólag üreges csokoládéfigurák gyártására specializálódott üzeme, amelynek termékei Magyarország mellett 23 országban kerülnek piacra.
A húsvéti ünnepekre itt készült csokinyuszik, csokicsibék és más figurák a világ több városában kerülnek a boltokba, idén már Új-Zélandon is.
A diósgyőri gyárban a Nestlé több mint 600 embert alkalmaz, az elmúlt évben négyezer tonnányi csokifigurát, közel 67 millió darabot állítottak itt elő, idén pedig Brazília, Ecuador és Japán mellett az Egyesült Államokból is komoly az érdeklődés a termékek iránt - közölték.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Nestlé Hungária Kft. a 2014-es lezárt üzleti évben 117,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el, ami több mint 8 milliárd forinttal haladta meg az előző éves eredményét. A cég 2014-es adózott eredménye elérte a 2,55 milliárd forintot, ami közel 831 millió forinttal több, mint a 2013-as.
A Nestlé, a világ legnagyobb élelmiszeripari konszernje idén februárban közölte, hogy a tavalyi adózott eredménye 9,07 milliárd svájci frankra csökkent a 2014. évi 14,46 milliárd frankról. A Nestlé az osztalékot részvényenként 2,25 frankra emelte a tavalyi 2,20 frankról.
A cég a Nestlé Hungária Kft. révén van jelen Magyarországon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


