Gazdaság
FM: rendkívüli támogatást kapnak a tejtermelők
A kormány döntése értelmében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a tejtermelő gazdáknak 11,44 milliárd forint többlettámogatást biztosít 2016-ban.
2016.03.03 17:11MTIA közleményben Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarországot is súlyosan érinti a nyerstej árának csökkenése, 2014 februárjában a nyerstej termelői ára 109 forint volt tejkilogrammonként, jelenleg a nyerstej átvételi ára kistermelőknél 60-65 forint, a nagyobb volument előállítóknál 80 forint.
A termelők likviditási helyzetének javítását célzó többlettámogatás részben a már létező támogatási jogcímek előrehozott kifizetéséből, kisebb részben pedig új forrás bevonásával jut el a termelőkhöz - fogalmazott az államtitkár.
A közleményben Czerván György kiemelte, hogy Magyarország az Európai Uniótól mintegy 2,9 milliárd forintos ideiglenes rendkívüli támogatásban részesült, amely ugyanekkora összegű nemzeti forrással egészült ki, így mintegy 6 milliárd forintos támogatásra számíthatnak a gazdák, melynek kifizetése várhatóan márciusban kezdődik.
Az ideiglenes rendkívüli támogatáson túl biztosított 11,44 milliárd forint többletforrásból 3,6 milliárd forintot de minimis támogatás, míg a fennmaradó 7,8 milliárd forintot átmeneti nemzeti támogatás formájában kapják a gazdák, a kifizetés április közepétől várható.
A tejtermelő gazdaságok 2016 tavaszán mintegy 17 milliárd forint többlettámogatást kapnak a korábban már meglévő tejágazati támogatási jogcímeken felül - közölte az FM.
A szaktárca közleményében Mélykúti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar fogyasztóknak és a kiskereskedelmi láncoknak is részt kell vállalniuk abban, hogy a jó minőségű, hazai termékek részesüljenek előnyben a külföldi, dömpingáron behozott tejtermékekkel szemben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 22:33 Harkiv - Az ukrán elnök a nyugati légvédelmi eszközök hiányát okolja.
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06