Üzlet
A Tokaj Kereskedőház megkezdte a szerződéskötést a szőlőtermesztőkkel
A kereskedőház az idén mintegy 1400 szőlőtermesztővel köt szerződést, a tervek szerint 85 ezer mázsa szőlőt vásárol majd fel tőlük.
2016.02.28 23:30MTIAz állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. minden eddiginél korábban szerződést köt a történelmi borvidék szőlőtermesztőivel az idén, és már a felvásárlási árakat is meghirdette - közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A tájékoztatás szerint a cég már az elmúlt év végén tájékoztatta partnereit az új felvásárlási árakról, és a korábbi gyakorlattal szemben az idén már február közepén elkezdődtek a szerződéskötések a gazdákkal. Ezek várhatóan március végén zárulnak le, így a szőlészek már most tudhatják, hogy korai vagy késői szüretre koncentráljanak.
A kereskedőház az idén mintegy 1400 szőlőtermesztővel köt szerződést, a tervek szerint 85 ezer mázsa szőlőt vásárol majd fel tőlük.
A szerződéskötéseket a volt és újonnan jelentkezett termelők területeinek felmérése előzte meg, ezt a kereskedőház által kifejlesztett, komplex termőhelyi potenciál- és ültetvényállapot-felmérésre alapozva, ültetvényellenőrök közreműködésével végezték el. Minden terület egyedi azonosítót kapott, amelynek segítségével a keletkezett adatok begyűjtése, feldolgozása, elemzése egy automatizált rendszerben, elektronikus úton történik. Ez jelentősen gyorsítja az információkezelést és -áramlást, valamint a borászat és a partnerek közötti kommunikációt - közölte a társaság.
A közlemény kitér arra, hogy a felvásárlási áraknál a tavalyihoz képest "nagyságrendi változás nem történt". A borászat ugyanakkor a partnerek számára kedvezőbb sávozást alakított ki - tették hozzá.
A termelők a furmint, hárslevelű, sárgamuskotályos szőlő kilójáért minőségtől függően 100-160 forintot kapnak, a késői szüretelésű szőlőért 250-350 forintot, míg az aszúszemek kilójáért akár 2500 forintot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
- 12:19 Donald Trump: eljöhet az az idő, amikor az Egyesült Államok felhagy a közvetítéssel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06