Határozat
Megbírságolta a NAV-ot az irodabuszok tendere miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság
A Közbeszerzési Döntőbizottság 4 millió forintra bírságolta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Hivatalát az irodabuszok beszerzésére kiírt nyílt közbeszerzés értékelésekor elkövetett jogsértés miatt.
2016.02.26 16:12MTIA határozat a Közbeszerzési Hatóság honlapján jelent meg.
A Döntőbizottság egyúttal megsemmisítette a NAV eljárást lezáró döntését is.
A kiszabott bírság a mai gyakorlat szerint nagynak számít. Az adóhatóság további 200 ezer forint igazgatási szolgáltatási díjat is köteles kifizetni.
A jogorvoslati eljárás a Chris Columbus Kft., a DND Telecom Center Kft. valamint a Duna Autó Zrt. mint közös ajánlattevők kezdeményezésére indult.
A NAV tavaly nyáron kért közbeszerzési pályázaton ajánlatot 15 (mínusz 20 százalék) megkülönböztető jelzéssel és informatikai eszközökkel felszerelt irodabuszra, a felhívás 2015. július 24-én megjelent a Közbeszerzési Értesítőben. A felszereléshez notebook, multifunkciós eszköz, lapolvasó, monitor, fali rögzítő, router és switch tartozott. Az irodabusz informatikai felszerelésének tartalmaznia kellett egyebek között 3 darab monitort, amelynek Dell E2213H 21,5" típusúnak, vagy azzal egyenértékűnek kellett lennie.
A NAV november 2-án felbontotta a beadványokat, és rögzítette, hogy ajánlat érkezett a Scorpio Kft.-től bruttó 235 485 000 forint ajánlati árral, a Tornádó International Kft.-től bruttó 264 985 215 forintos, valamint a közös ajánlattevőktől bruttó 226 272 960 forintos árral.
A közös ajánlattevők egy másik monitort - a Dell E2216H típusút - szerepeltették az ajánlatukban. A monitor előre beállított megjelenítési területét 127 484,10 négyzetmilliméterben jelölték meg. Az ajánlatkérő ez év január 5-én megküldte az ajánlattevők részére az eljárás összegezését, ebben nyertesként a közös ajánlattevőket jelölte meg, a nyertest követő legkedvezőbb ajánlatot benyújtóként a Scorpio Kft.-t hirdette ki. Ez ellen a Scorpio Kft. kért előzetes vitarendezést, arra hivatkozva, hogy a NAV 127 499,58 négyzetmilliméteres monitor felületet kért, ezzel szemben a nyertesek ajánlatában szereplő monitor csak 127 484,10 négyzetmilliméteres volt.
A közös ajánlattevők azzal érveltek, hogy 15,5 négyzetmilliméteres különbség a coll-milliméter átszámításakor a kerekítésből adódott.
Emiatt a NAV január 20-án módosította az összegezést és a Scorpio Kft.-t hirdette ki győztesnek.
A közös ajánlattevők viszont ez ellen nyújtottak be előzetes vitarendezési kérelmet január 25-én, mivel véleményük szerint a kért és az általuk megajánlott monitor-típus látható felületének a mérete azonos. Miután a kérelem nem vezetett eredményre, a közös ajánlattevők a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak jogorvoslatért február 5-én.
A döntőbizottság megállapította, hogy az ajánlatkérő jogsértően jutott arra a következtetésre, hogy a méretről nem kell felvilágosítást kérnie a közös ajánlattevőktől. Megállapította továbbá, hogy a Dell E2213H 21.5" valamint a Dell E2216H típusú monitorok előre beállított megjelenítési terület nagysága azonos.
A döntőbizottság a bírság összegének kiszabásakor tekintettel volt a beszerzés értékére, mérlegelte azt is, hogy a megállapított jogsértés reparálható, az eljárást lezáró döntés megsemmisítésével. Figyelemmel volt arra is, hogy az ajánlatkérő terhére az elmúlt három év alatt már több alkalommal állapított meg jogsértést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06