NGM
Közvetlen légi járat indulhat Szöul és Budapest között
A Korean Air nyitott megvizsgálni az új útvonal lehetőségét, amelyben szerepet játszik a turisztikai együttműködésen kívül az egyre növekvő áruforgalom is.
2016.02.24 10:16MTIKözvetlen légi járat indulhat Szöul és Budapest között, ami fontos szerepet játszhat a gazdasági és a turisztikai együttműködés szorosabbra fűzésében - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a tárca szerdai közleménye szerint.
Varga Mihály szakmai és üzleti delegáció élén tárgyal Dél-Koreában, valamint társelnökként vesz részt a két ország gazdasági vegyes bizottságának második ülésén.
A tárcavezető a Csang Hun Csivel, Dél-Korea egyik legjelentősebb légitársasága, a Korean Air elnökével folytatott tárgyalást követően hangsúlyozta: Magyarország és Dél-Korea számára is kölcsönös előnyökkel járna egy új, Budapest és Szöul között közlekedő menetrendszerinti légi járat elindítása. A két ország közötti új légügyi megállapodás született tavaly májusban, amely alapján az uniós előírásokkal összhangban direkt utasforgalmi és áruszállító járatok üzemeltetésére nyílt lehetőség.
Az NGM közölte: a Magyar-Koreai Gazdasági Együttműködési Bizottság csütörtöki ülésén a turizmus kiemelt napirendi pont lesz. Varga Mihály hozzátette: a számok már most is igazolják a törekvéseket és a két ország turisztikai együttműködésében rejlő további lehetőségeket. A KSH adatai szerint a dél-koreai turisták száma jelentősen növekedett az elmúlt években, tavaly 120 ezren érkeztek Magyarországra. Dél-Korea a vendégek tekintetében első számú küldőpiacunk az ázsiai térségből - szögezte le a szakminiszter.
Varga Mihály a szöuli tárgyalást értékelve elmondta: a Korean Air nyitott megvizsgálni az új útvonal lehetőségét, amelyben szerepet játszik a turisztikai együttműködésen kívül az egyre növekvő áruforgalom is. Mintegy 80 ezer tonna légiárunak minősülő termékkel kereskedik évente Korea és Magyarország - ismertette a miniszter, kiemelve: a magyar kormány kiemelt célja a befektetések elősegítése a kulcsfontosságú szektorokban, ezért kedvező feltételeket biztosít a beruházásokhoz, például egy európai kiszolgáló központ létrehozásához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


